Az igazságügyi minisztérium szerint a vádlottak a bűncselekmények elkövetésekor az észak-koreai katonai hírszerző szolgálat alkalmazásában álltak. A tájékoztatás szerint a hackerek több bűncselekményt is elkövettek, beleértve a Sony Pictures Entertainment elleni, 2014. novemberi kibertámadást is - írja az MTI.

Az akciót - amelynek során a Sony Pictures belső levelezését, forgatókönyveket, megjelentetésre váró filmeket, valamint a cég dolgozóinak és filmsztároknak személyes adatait is ellopták - egy magát "Guardians of Peace", vagyis a béke őrzőinek nevező hackercsoport vállalta magára. A hackerek akkor azzal fenyegetőztek, hogy erőszakos támadást hajtanak végre mozik ellen, ha a stúdió bemutatja a "The Interview" című vígjátékot, amelyben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) két amerikai újságírót bíz meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolásával.

A vád szerint a hackerek részt vettek a különösen nagy kárt okozó WannaCry 2.0 zsarolóvírus létrehozásában. A 2017-es - 150 országra kiterjedő - kibertámadás első célpontjai között volt a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS), amelynek informatikai és távközlési rendszerei hosszú órákra leálltak. A támadás miatt számos brit kórházban egy ideig csak a sürgősségi eseteket fogadták, és sok előre tervezett műtétet el kellett halasztani, mert hozzáférhetetlenné váltak a páciensek adatai.

Ezen kívül azzal is vádolják a hackereket, hogy 2018 és 2020 között Dél-és Délkelet-Ázsiában, Mexikóban és Afrikában bankok számítógépes hálózatát törték fel. A jelentés szerint az elkövetők olyan programokat telepítettek, amelyek kriptovaluta-alkalmazásokat céloztak meg.

Az igazságügyi minisztérium közlése szerint egy kanadai-amerikai állampolgár elismerte bűnösségét abban, hogy segített tisztára mosni a hackerek pénzét. Bár a három állítólagos hacker az észak-koreai kormánynak dolgozik, az Egyesült Államok állítása szerint időnként különböző más országokban, köztük Kínában és Oroszországban is állomásoztatták őket.