A kiválasztott jelöltek öt napos meghívást kapnak Észtországba, ahol megismerkedhetnek it-óriásokkal, ellátogatnak a NATO internetes biztonsági központjába és a Robotexre, a világ legnagyobb robotikai fesztiváljára, valamint jövőbeni pályafutásukat potenciálisan meghatározó állásinterjún vesznek részt - írta az állásközvetítő közleményében.

Az előzetes interjúztatást a munkaadókat a megfelelő jelöltek keresésében támogató Jobbatical nemzetközi állásközvetítő portál végzi. A cég vezérigazgatója, Karoli Hindriks szerint a technológiai szektorban a munkaerőhiány jelenti világszerte és Észtországban is az egyik legnagyobb problémát.

A Career Hunt lehetővé teszi az észtországi karrier iránt érdeklődő szakembereknek, hogy ingyen eljussanak az országba, és megismerkedjenek a rendelkezésre álló lehetőségekkel még azelőtt, hogy a költözés mellett döntenének. Találkozhatnak a munkaadókkal és megtudhatják, milyen lehetőségek várnak rájuk Tallinban és Észtországban.

A mindössze 1,3 milliós Észtország egyre növekvő informatikai és távközlési szektorral rendelkezik. Az előrejelzések szerint 2020-ra 37 ezer infokommunikációs (IKT) technológiai szakember hiányzik majd a piacról, és a betöltetlen pozíciók egy részére Magyarországról keresnek jelölteket.

A jelölteknek kínált csomag tartalma:

  • ötnapos utazás Tallinba, ingyen repülőjeggyel és szállással;
  • ingyenes belépés helyi technológiai rendezvényekre, a NATO internetes biztonsági központjába, találkozás helyi startupokkal;
  • találkozás a potenciális munkaadókkal és csapataikkal
  • szórakozás (skandináv szaunaélmény, kézműves sör és Robotex);
  • ismerkedés Észtországgal, mint leendő lakó- és munkahellyel.

A jelentkezéseket szeptember 23-ig várják a careerhunt.eu oldalon. (Jöhet a négynapos munkahét? Van, ahol bevezették - ezt a cikket olvasta?)

A kép forrása: StockSnap.