Az Európai Unió által támogatott Jeremie névre hallgató tőkeforrás-szőnyegbombázás forráskihelyezési határidejének elérkezése 2016. májusában meglehetősen megosztotta a szakmát. A további források esetleges hiányában sokan vizionálták a startup szektor lassú elsorvadását, és a viszonylag csekély számú exitre hivatkozva értelmetlen pénzszórásnak nevezték a forráskihelyezéseket. Ráadásul egyes szakértők szerint a program a magvető fázisú cégek esetében egyáltalán nem oldott meg minden problémát, néhány esetben pedig visszaéléseket követtek el. Mások szerint a hazai innovációs célokra fordított elképesztő mértékű, összesen 131,5 milliárd forint támogatásnak vitathatatlanul érdeme, hogy a szakma magára talált, a szereplők megtanulták, hogy hogyan kell ötleteket gondozni, forrást szerezni és megvalósítani a célkitűzéseiket.

Az idei év ugyanakkor valószínűleg még az optimisták várakozásait is felülmúlta: a nagy alapok a tapasztalatok alapján építő munkába kezdtek, a legnagyobb forráskezelő idén már inkubációs fázisban lévő cégekbe is invesztál, sőt a tőke egy részét a pusztán egy jó ötlettel rendelkező vállalkozásoknak szánják. Emellett számos kisebb-nagyobb bizonyíték mutatja, hogy sem ötletből, sem pénzből nincs hiány: a magyar befektetők portfólió cégükkel nemzetközi piacon is terjeszkedni kívánnak, startup laborok, roadshow-k indultak útjukra, egyre több a startupokkal foglalkozó esemény és végre a valódi kockázati tőke is megjelent - kimondható, hogy megtörtént végre a szakmai áttörés. (Magyar fintech cég robbanthat külföldön - jelentős tőkeinjekció érkezett.)

A Venture Capital Summit - melynek médiatámogatója a Napi.hu - idei seregszemléjén főelőadóként Michael Brandkamp (High-Tech Gründerfonds Management GmbH), Európa ötödik legnagyobb VC alapjának a vezetője mondja el, hogy milyen szempontok tehetnek igazán sikeressé egy induló vállalkozást. Ezt követi egy beszélgetés, ahol az említett úriember Chris Mattheisen-nel, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatójával beszélget arról, hogy a nagyvállalatok miért fektetnek komoly összegeket induló vállalkozásokba.

A konferencián Madlena Tamás, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese is tart egy előadást arról, hogy a BÉT új stratégiája szerint szorosabban kíván együttműködni a hazai és nemzetközi tőkepiaci szereplőkkel, valamint kormányzati érintettekkel. Oszkó Péter (Oxo Labs alapító) előadása azt taglalja, hogy VC piaci szereplőként, befektetőként hogyan válhatunk nemzetközi szereplővé, az MFB bank vezérigazgatója pedig előadásában a Jeremie-program által támogatott cégek eredményeiről számol be és ismerteti a közelgő, új Jeremie-programot.

Török József (Széchenyi Tőkealap) közel 100 befektetési tapasztalata alapján mondja majd el, hogy egy tőkealap miért utasítja el a vállalkozások zömét, illetve, hogy létezik-e tökéletes befektetés, azaz mehet-e "biztosra" a befektető.

Egy évig tartó kutatás eredményeit elsőként a IV. Venture Capital Summit-on mutatja be Zsiborás Gergő (Forbes Magazin) arról, hogy az EU és állami pénzekkel támogatott tőke megfelelően látta-e el feladatát: mennyiben finanszírozta valóban az innovációt, látszik-e ez a cégek növekedésében, illetve, hogy a Jeremie-milliárdok körül mit mondanak a számok, mi teljesült, és mik a fontos tanulságok.

A kerekasztal-beszélgetéseken a legfontosabb magyar kockázatitőke-társaságok vezérigazgatóitól hallhatnak fontos információkat a résztvevők a különböző befektetési stratégiák hatékonyságáról, a befektető hozzáadott értékeiről, valamint a nemzetközi terjeszkedés feltételeiről és lehetőségeiről. A harmadik beszélgetés kifejezetten a startup cégek értékesítéséhez-exitjéhez kapcsolódik, a kerekasztal résztvevői saját, értékes tapasztaltaikat osztják meg az érdeklődőkkel.

A konferencia tematikája és az előadások tartalma már előzetesen is azt mutatja, hogy a startupok világa újból virágzásnak indult, a szakemberek növekedésre készülnek, a nemzetközi pályára való lépésről értekeznek és a jelek szerint várhatóan a következő 1-2 évben sem fog lankadni az induló vállalkozások, befektetések iránti érdeklődés. A részvétel kiemelten ajánlott azoknak a befektetőknek, vállalkozóknak és érdeklődőknek, akik amellett, hogy meghallgatják a legfrissebb híreket, információkat, a kávészünetek és az ebéd ideje alatt beszélgetni kívánnak a megjelenő szakemberekkel és a hazai befektetői világ nagyágyúival.