BME hétfői közleménye szerint a magyar intézmények a hét évesre tervezett projekt során a kvantumos hibajavítás megvalósítási módjai és hibatűrő számítások mellett a kvantumszámítógép működéséhez szükséges programokat fejlesztik. A Műegyetem részéről a Természettudományi Kar Elméleti Fizika Tanszékének szakemberei, Asbóth János Károly és Pályi András egyetemi docensek vezetik a kutatásokat.

Az OpenSuperQPlus (Open Superconducting Quantum Computers) az OpenSuperQ projekt folytatása, amelynek keretében március elsejétől Magyarország mellett a közös munkába kapcsolódik még FranciaországHollandiaFinnország, Németország, Svédország és a kvantumkutatással foglalkozó több startup is.

A konzorcium a projekt első fázisában, a következő 3 és fél évben, több hardver- és szoftverértékelő rendszert és először egy 100 kvantumbites kvantumszámítógépet hoz létre a speciális alkalmazások működtetéséhez.

A projekt második fázisa ezek alapján foglalkozik majd az 1000 qubites kvantumszámítógépes rendszer kritikus komponenseivel és a továbbfejlesztés technológiai irányvonalainak meghatározásával. A fejlesztés a vegyipar, az anyagtudomány, az optimalizálási kihívások és a gépi tanulásban történő kvantumszimuláció területein hozhat nagy horderejű változásokat a jövőben.

Az OpenSuperQPlus projekt működését az Európai Unió a Horizon Europe keretprogram tematikus alapjából 20 millió euróval (7,56 milliárd forint) támogatja. A BME Természettudományi Kara a projekt első fázisának időszakára 274 ezer euró (mintegy 100 millió forint) támogatásban részesül, amelyet tudományos kutatási tevékenységére fordíthat.

 

  • A projekt keretében végzett kutatások szervesen kapcsolódnak a BME intenzív kvantumtechnológiai kutatásaihoz, amelyek elsősorban a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratóriumban folynak.
  • A kutatók itt új típusú hibrid kvantumbit-architektúrákat, kvantumkommunikációs rendszereket és az ezekhez szükséges komponenseket, valamint kvantum-algoritmusokat és protokollokat fejlesztenek.

 

A kvantumtechnológia megjelenik az oktatási tevékenységben is: a BME idén ősszel, Magyarországon elsőként fizikus-mérnök képzést indít, melynek során a hazai és külföldi hallgatók a kvantumtechnológiai, illetve nanotechnológiai kutatás-fejlesztéshez szükséges tudást sajátíthatják el.