Ez nagy pofon lehet egy kkv-nak - több mint felük már beleszaladt

A kis- és középvállalatok (kkv) több mint fele már vesztett el adatokat kibertámadás miatt, a támadásoknak pénzügyi következményei is vannak, beleértve az elmaradt bevételeket és az adatvesztés utáni helyreállítás költségeit - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2018. október 21. vasárnap, 08:32
Fotó: Pixabay

A Cisco legfrissebb globális kkv-biztonsági felméréséből kiderül, hogy a megtámadott középvállalatok 30 százaléka szerint az adatszivárgások költségei 100 ezer dollár alatt maradtak, míg 20 százalékuknál ez az összeg egymillió és 2,5 millió dollár között mozog.

A kutatás szerint a kkv-kat leginkább az alkalmazottakkal szembeni célzott támadások aggasztják, így például az adathalászat, ami 79 százalékukat érinti, a folyamatos fenyegetést jelentő támadásokról a cégek 77 százaléka, a zsarolóvírusok jelentette veszélyről 77 százaléka számolt be.

Ács György, a Cisco regionális hálózatbiztonsági szakértője szerint fontos, hogy legyenek működő biztonsági folyamatok, és olyan technológia, amely segít a vállalkozások működésének biztonságosabbá tételében. Lényegesnek nevezte azt is, hogy a cégek legyenek tisztában a leggyakoribb fenyegetésekkel és a lehetséges ellenlépésekkel.

A legfontosabb fenyegetések és a védekezés leghatékonyabb módjai között a jelentés kiemeli az adathalászatot, és ajánlja, hogy a felhasználók kattintás előtt vizsgálják meg a linket, ha gyanúsnak tűnik, akkor valószínűleg rosszindulatú. Az e-mailen érkező támadások miatt mindig ellenőrizni kell a feladó címét, illetve az átutalási kérelmeket telefonon is meg kell erősíteni.

A zsarolóvírus ellen a szoftverek gyakori frissítésével lehet védekezni, egyre több zsarolóvírus támadás érinti a hálózatokat is, ezért korlátozni kell azokat a forrásokat, amelyekhez egy támadó hozzáférhet - ajánlja a jelentés.

Képünk forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK