Az autóipar jövőjét két tényező határozza meg a jövőben, az egyik a klímaváltozás, a másik pedig a városi lakosság számának növekedése - mondta Christoph Stürmer, a PwC vezető elemzője, a cég keddi autóipari konferenciáján Szlovákiában.

A szakember szerint a következő évtizedekben az autóhasználókat négy csoportra lehet majd osztani:

  • akik saját maguk vezetik a saját autójukat,
  • akik saját maguk vezetnek közösségi autókat,
  • akik saját, de önvezető autót használnak,
  • és akik önvezető közösségi autókat használnak.

Jelenleg - már csak azért is mert az önvezető technológia gyerekcipőben jár - az első csoportba tartozó emberek vannak túlnyomó többségben, 2030-ra azonban arányuk nagymértékben csökken.

A legerősebb növekedés - a szakember szerint - természetesen az önvezető közösségi autóknál lesz, amely egy sor, ma még ismeretlen tényezőhöz vezet majd.

Az egyik ilyen, hogy ezek az autók soha - vagy csak rövid időre - fognak leparkolni csökkentve a városi zsúfoltságot. Átalakul majd a használtautó-piac is, hiszen ezeket a járműveket addig használják majd közösségi rendszerben, amíg lehet.

Az önvezető, megosztott autók megjelenése óriási költségcsökkenést eredményez majd. Itt pedig nem csak a sharing economy egyértelmű előnyeire kell gondolni, hanem arra is, hogy nem lesz szükség jogosítványra. Ez azok számára, akik imádnak vezetni, elsőre furcsa, de nagyon sok olyan ember él a Földön, akinek a vezetés egyáltalán nem jelent élvezetet, és nem is szeretnének vele foglalkozni.

Christoph Stürmer szerint

mivel önvezető autókkal az utazással töltött idő is hasznosul, kevesebb lesz a gyorshajtás.

Az autonóm járművek ráadásul úgy tudják majd csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, hogy sokkal nagyobb mobilitási igényt szolgálnak ki, mint ma.

Az elektromos autózással kapcsolatban a szakember a szükséges politikai döntések meghozatalát sürgette, jelenleg ugyanis egy nagyobb külföldi utazás sok bizonytalanságot hordoz magában a töltési infrastruktúra hiányosságai miatt.

A kép forrása: Shutterstock.