"A legjobb információink arra mutatnak, hogy nem osztottak meg európai felhasználói adatokat" - szögezte le az illetékes az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) késő délutáni ülésén az MTI szerint. Ehhez azonban azt is hozzátette, hogy ezt nem fogják tudni végérvényesen igazolni, amíg le nem zárul az ügy részletes vizsgálata.

Május végén Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-vezérigazgatóját is meghallgatta az Európai Parlament azzal kapcsolatosan, hogy miként használhatott fel a Cambridge Analytica több tízmillió profilt az amerikai elnökválasztási kampányban.

Az oldalról azóta letiltott cég közel 90 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján a tudtuk nélkül, személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket. Az Európai Bizottság korábban azt közölte, hogy az adatgyűjtés akár 2,7 millió európai felhasználót is érinthetett.

Képünk forrása: Shutterstock