Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 444.hu szúrta ki az angol lapban a hírt, miszerint véget érhet a Facebook írországi adóoptimalizációs könyvelési trükközése. Az a trükközés, amivel lassan egy évtizede milliárdokat "takarít meg" a maga számára.

Az Írországban alapított leányvállalatokra ruházott szerzői jogok a Facebookot mentesítették az amerikai adófizetés egy részétől azzal, hogy a cég által az USA-n kívül keresett pénzek nagy részét - e jogcímen - nem Amerikába, hanem az ír leányvállalatnak fizették be. Mivel Írországban e jogcím után alacsonyabb adót kell fizetni, a 2018-as évet a cég úgy "oldotta meg", hogy a globálisan elkönyvelt 56 milliárd dollár bevételéből 30 milliárd az ír cégnél kötött ki.

A Guardian szerint csak ez az egy év 15 milliárd dolláros plusz profitot hozott a Facebooknak, és a cég végül e tetemes összegből csupán 101 millió dollárnyi adót fizetett meg. Ez a gyakorlat már az amerikai adóhivatalnak se tetszett, ezért az IRS beperelte a Facebookot.

A Google januárban iszkolt el Írországból, ahol hasonló trükkel számlázott. Visszaköltöztette a szellemi tulajdoni részesedéseit az Egyesült Államokba - még mielőtt az ír kettős adóztatás lehetősége megszűnt volna. Írország öt éve, nemzetközi nyomásra egyezett bele abba, hogy becsukja ezt a kiskaput. Az érintett cégek 2020 végéig kaptak engedélyt az ennek való megfelelésre.