A hírközlési törvény szerint 2017-ben június 30-ig, majd azután évente kell szolgáltatójukkal egyeztetniük adataikat a feltöltőkártyás előfizetéssel rendelkezőknek. Aki annak idején év elején kötött szerződést a szolgáltatójával, annak a 2018-as egyeztetés már most aktuális lehet, hiszen ezentúl az adminisztrációt a szerződéskötéstől számított fordulónapig kell intézni.

Ez mindenkinél eltérő időpontot jelent annak függvényében, hogy ki mikor kötött szerződést, vagyis az adategyeztetések ez évtől folyamatosan zajlanak. A tavalyi számok alapján idén körülbelül 3,5 millió sim-kártya adategyeztetése várható - közölte a hatóság.

Az NMHH arra kéri az előrefizetős sim-kártyás ügyfeleket, hogy ha a szolgáltatójuk sms-ben értesíti őket az aktuális adategyeztetésről, tegyenek ennek eleget a törvényi előírásoknak megfelelően - annak ellenére, hogy a tavalyi adminisztráció óta még nem telt el egy év. Azokat az előrefizetős kártyákat, amelyekre nem történik meg határidőben az adategyeztetés, a szolgáltatóknak ki kell kapcsolniuk. Az adategyeztetés mindhárom nagy szolgáltatónál online is elvégezhető a cégek honlapján. Fontos, hogy csak a szolgáltató sms-es értesítése után kell elvégezni az adategyeztetést.

Az első adategyeztetés sikeressége érdekében tavaly a szolgáltatókkal együttműködve az NMHH is kampányt indított, hogy az adategyeztetésre vonatkozó felhívással minél szélesebb körben érje el a fogyasztókat. A hatóság és mindhárom szolgáltató saját honlapján, egységesen /adategyeztetes url alatt tette és teszi közzé a tudnivalókat az egyeztetésről.

Fotó forrása: Pexels.com