Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Milliárdokat érő kapcsolatok és befektetési tippek várják a Venture Capital Summit pénzügyi és startup-konferencia résztvevőit. A szervezők közleményükben nem hagyományos pénzügyi konferenciát ígérnek, ahol az előadásokat kell csak jegyzetelni. Sokkal inkább nyitott fórumra kell számítani, ahol a résztvevők személyesen a legismertebb befektetőkkel, vállalkozókkal és a velük dolgozó szakemberekkel oszthatják meg gondolataikat, ötleteiket, befektetési elképzeléseiket vagy akár stratégiáikat.

Az eseményre - melynek médiatámogatója a Napi.hu is - a kockázati tőkét kereső vállalkozóknak pedig azért érdemes ellátogatniuk, mert jelen lesz a hazai befektetők krémje. A sikerre vihető ötletek ezen az eseményen tehát valóban összetalálkozhatnak a megvalósításhoz szükséges tőkével.

A Venture Capital Summitot az MFB elnök-vezérigazgatója nyitja meg, majd főelőadóként dr. Michael Brandkamp (High-Tech Gründerfonds Management GmbH), Európa ötödik legnagyobb kockázati tőkealapjának a vezetője tart előadást. Rajtuk kívül jelen lesz Chris Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Az elmúlt egy évben a Forbes saját adatbázist épített az EU több mint 100 milliárd forintját megmozgató Jeremie-program győztes alapkezelőinek portfóliócégeiről. Eredményeiket arról, hogy a kockázati tőke mennyiben járult hozzá az innováció finanszírozáshoz, elsőként a konferencián ismerteti a lap szerzője, Zsiborás Gergő.

Az európai startup környezet jelenlegi helyzetét is bemutatják: erről korábban Elena Bou, az InnoEnergy európai startup-keltető és exportőr vezetője azt mondta, a kontinens befektetői nem elég bátrak.