Terry Gou, a Foxconn alapítója szerint az újranyitás óta már az előzetes várakozásokat is sikerült túlszárnyalni - írja a hvg.hu.

Januárban még azt mondták, a járvány nem lesz hatással az iPhone-ok gyártására, hamar kiderült, hogy ez nem így van. A Foxconn azt közölte a sencseni gyár dolgozóival, hogy a holdújév után se vegyék fel a munkát a gyárban, a további utasításig pedig ne menjenek dolgozni.

A cég azóta újra beindította a termelést a gyáraiban, amiről Terry Gou, a vállalat alapítója beszélt a South China Morning Postnak. Ezek szerint az egységek újranyitása jól megy.

Gou szerint a tajvani és a kínai üzemek ellátása mostanra már normalizálódott és zavartalan, viszont a végtermékek iránti kereslet a járvány miatt csökkenhet, ami hatással lesz a Foxconnra és a beszállítóira is. A cég februári bevétele 1,6 milliárd dollárral esett vissza a munka leállítása miatt.

Emiatt a még be sem mutatott iPhone 9 szállítása is késhet.

Az Apple közben azt jelentette be a Wall Street Journal szerint, hogy Kínán kívül minden üzletét bezárja a koronavírus járványra való tekintettel.