A portál által idézett kutatás rámutatott arra, is, hogy bár a hírcsatornák között sokáig dinamikusan nőtt az oldal jelentősége, idén ez a tendencia megfordult, és a felhasználók már inkább olyan csevegőalkalmazásokban osztják és beszélik meg a számukra érdekes cikkeket, mint például a WhatsApp (ami szintén a Facebooké).

Ez a fiatalabb felhasználókra különösen igaz, akik körében 20 százalékkal csökkent tavaly óta a Facebookról való hírfogyasztás. Az Egyesült Államokban 2017 óta összességében 9 százalékkal esett az oldal jelentősége a hírfogyasztásban.

A megkérdezett szakértők szerint a jelenség hátterében az áll, hogy az internetezők elkezdtek személyesebb és védettebb terepet keresni az őket érdeklő hírek megvitatásához. Az ugyanakkor az új információ begyűjtésében továbbra is a Facebook és a Twitter a legmeghatározóbb felület, a hírportálok számára rendkívül fontos megosztások és hozzászólások viszont egyre inkább a csevegőalkalmazásokba helyeződnek át, ami a közösségi oldalak és a csetprogramok üzemeltetőinek is jelentős kihívásokat jelent - írja a G7.hu.

A Reuters Institute felmérésében 74 ezren vettek részt 37 országból.

Képünk forrása: Shutterstock.