A közel 1 milliárd dolláros bírságot - 2017-es forgalmának 4,9 százalékának megfelelő összeget - amiatt kapta a Qualcomm, hogy visszaélt a piaci erőfölényével és elérte, hogy más vállalatok negyárthassanak LTE-s chipeket: fizettek az Apple-nek, amely a piac egyik legfontosabb szereplője, hogy ne vásároljanak mástól ilyen lapkákat, így a riválisaik nem tudtak érvényesülni a területen.

A még 2011-ben kötött kizárólagossági szerződést meghosszabbították 2013-ban, egészen 2016-ig kitolva a lejárat határidejét. Ebben a szerződésben az állt, hogy amennyiben az Apple mégis mástól vásárol, nemcsak hogy nem kap pénzt a Qualcommtól, de még a korábban kapott összegek nagy részét is vissza kell fizetnie - írja a portál, mely szerint emiatt nem vásárolt ekkor Intel chipeket az Apple.

Az Európai Bizottság a büntetés mértékének megállapításakor figyelembe vette, hogy a Qualcommé a piac 90 százaléka, azt, hogy az állapot 5 és fél éven át fennmaradt, valamint azt, hogy a szerződést épp az Apple-lel kötötték.

A fotó forrása: Ethan Miller/Getty Images North America/AFP.