A miniszter sikeresnek értékelt a program első fázisát, amelynek köszönhetően 500 ezer háztartáshoz tudták elvinni a legalább 30 megabit per secundum sebességű internetet. A lefedettség ennek köszönhetően 99,9 százalékos lett Magyarországon.

A program második részében - amely januárban indul - már a 100 megabit per secundum sebességű hálózatok kiépítése lesz a cél, sőt 2025-re már a gigabit-képes hálózatok elterjesztése lesz a cél.

Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a szerdán a kormány elé kerülő versenyképességi csomag egyik célkitűzése, hogy a magyar kis- és középvállalkozások digitális kompetenciáját javítsa - tette hozzá Palkovics.

A mobilhálózatokkal kapcsolatban azt emelte ki, hogy Magyarország a 4G-lefedettslg tekintetében világviszonylaban a 7. legjobb helyen áll.

Ezt a versenyelőnyt kell megtartanunk az 5G esetében is, ezért Magyarország azt a célt tűzte ki, hogy az Európai Uniós tervek előtt - nem 2025-ben -, hanem már 2023-ban elérhetővé váljanak az első 5G szolgáltatások. A kormány azt szeretné többek között, ha az egyetemi kampuszokon minél hamarabb kiépüljenek ezek a hálózatok.

Jól halad a zalaegerszegi önvezetetóautó-tesztpálya építése is, nagyjából a felénél tart a munka - mondta a miniszter.

Az övezető autókhoz és az 5G technológiához kapcsolódik a mesterséges intelligencia (MI) is. Nemrég megalakult itthon Mesterséges Intelligencia Koalíció amely a hazai fejlesztésének irányát és kereteit határozza meg, Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében - mondta.