A júniussal zárt harmadik üzleti negyedévében a tavalyinál egy százalékkal magasabb, 53,8 milliárd dollár értékesítési árbevétel mellett bő tízmilliárd dollár nettó nyereséget ért el az Apple, 13 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

A negyedik pénzügyi negyedévre az Apple 61 és 64 milliárd dollár közötti értékesítési árbevételt vetít előre a tavalyi 62,9 milliárd dolláros bázis után. A mostani harmadik negyedévben elért 53,8 milliárd dolláros bevétel rekordnak számít a júniussal zárt negyedévre vonatkozóan.

Az iPhone okostelefonokkal bonyolított forgalom 12 százalékkal 26 milliárd dollárra csökkent ugyan, más eszközeivel és szolgáltatásaival viszont piaci sikereket ért el a társaság. Az iPhone forgalmának részaránya 48 százalékra, évek óta a legalacsonyabbra csökkent az Apple forgalmában. Az arány rendszerint meghaladta a hatvan százalékot.

Az olyan online szolgáltatásokkal, mint az Apple Music, az Apple Pay és az iCloud szerver üzletág 11,5 milliárd dollár forgalmat ért el az Apple az elmúlt negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 10,2 milliárd dollárral.

A legnagyobb forgalomnövekedést az Apple Watch, az AirPods, a HomePod és egyéb eszközöket forgalmazó és kiszolgáló üzletágával érte el az Apple, ahol 5,5 milliárd dollár bevételre tett szert az egy évvel korábbi 3,7 milliárd dollár után. A legsikeresebb ezen belül is az AppleWatch volt: bár az Apple nem tett közzé részletes adatokat, de értesülések szerint "millió szám" növekedett az okosóra-felhasználók száma.

A Mac számítógépekkel elért forgalom 5,3 milliárd dollárról 5,8 milliárd dollárra, az iPad táblagépekkel pedig 4,6 milliárd dollárról 5 milliárd dollárra emelkedett.

Az iPhone üzletág forgalmát leszámítva az Apple egyéb üzletágainak forgalma 17 százalékkal nőtt éves bázison az elmúlt negyedévben.

Az Apple a negyedéves eredménybeszámoló alkalmából ki is nyilvánította szándékát profiljának függetlenebbé tételére az iPhone értékesítésektől.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a jövőben nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a szolgáltatásokra. Saját internetes műsorszóró szolgáltatást indít például az Apple az elkövetkező hónapokban Apple TV+ néven, amely saját gyártású filmeket és sorozatokat közvetít majd. Tervezik emellett egy saját hitelkártya szolgáltatás megindítását is már az idén ősszel, valamint indul egy előfizetős Apple Arcade online játékszolgáltatás is.

Mivel az Apple az elmúlt negyedévben a piaci várakozások feletti forgalmat és nyereséget ért el, valamint a folyó negyedévre tett előrejelzése is meghaladta az elemzői prognózisokat, részvényének árfolyama emelkedett.

A társaság piaci tőkeértéke ismét ezermilliárd dollár fölé emelkedett a negyedéves eredménybeszámolónak köszönhetően, miután részvényének árfolyama több mint négy százalékkal 217 dollárra nőtt. A kora délutáni órákban az árfolyam már 220 dollár felett járt. Elemzők a papír idei célárfolyamát 227 dollárról 238 dollárra emelték meg, és "átlagon felül" teljesítő részvénykategóriába sorolták be.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!