Hónapokig tartó tárgyalás és alkudozás után a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban működő Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program nem tudott megállapodni a világ egyik legnagyobb tudományos folyóiratait kiadó vállalatával, az Elsevierrel. Az MTA részleg sokallta, hogy az egyetemi kutatásokhoz szinte nélkülözhetetlen három adatbázis, a ScienceDirect, a Scopus és a SciVal hozzáférésért 1,5 milliárd forintos árat kérnek. Az előfizetés így január 1-ével lejárt, az elérés pedig egy türelmi idő után január 11-én teljesen megszűnt.

A világ tudományos folyóiratainál évek óta komoly problémát jelent, hogy a szaklapok kereshetősége egy oligopol piaccá változott. Lényegében ez azt jelenti, hogy ha a kutatókat a saját területének legfrissebb tanulmányai, eredményei, statisztikái érdeklik, akkor azokat a már nevezett három adatbázison keresztül érhette el. Az Elsevier viszont az egyik legnagyobb szereplő a piacon, vagyis a legtöbb releváns szakcikk, tanulmány rajtuk keresztül érhető el. A piaci verseny szempontjából a felhasználók - Magyarország esetében ez az EISZ - rontja az alkupozíciókat, hogy a kiadóvállalat megkerülhetetlen. A tudományos közösség ezért világszerte fogcsikorgatva fizeti az egyre emelkedő előfizetési díjakat, de közben egyre többen dacolnak a tudományos kutatást monopolizáló céggel.

Teljes elnyomás ellen lázadjanak

A magyar fél március óta tárgyalt az újabb ötéves szerződésről, ez lényegében azt jelentette, hogy lealkudják az Elsevier által elkért 1,5 milliárd forintos összeget. A tárgyalásokra a kiadó világszerte rezisztens volt, nemcsak a - nemzetközi szemmel nézve - elenyésző méretű magyar tudományos közegnek nem voltak hajlandók mérsékelni az elkért előfizetési díjakat, hanem olyan híresebb intézményeknek sem engedtek, mint a University of California, vagy az Utrechti Egyetem, de a komplett svéd és a német felsőoktatás nagy része is hátat fordított a cégnek. A Harvard Egyetem pedig 2012-ben felmondta a szerződését, vagyis itt nemcsak a kis műhelyek lázadtak fel a piaci óriással szemben.

Sőt, még az Európai Bizottság reformterve, a nyílt hozzáférésű kutatási projekt, az Európai Nyílt Tudományosadat-felhő megvalósítását is komolyan akadályozza a piaci dominancia (erről korábban részletes cikket írt a Guardian is). Emiatt tavaly augusztusban 11 európai állami és magán tudományfinanszírozó döntött úgy, hogy 2020-tól ingyenesen hozzáférhetővé teszik a hozzájuk köthető tudományos munkákat.

Igazán nagy árviták 2012-2013 fordulója óta folynak a kiadó és a tudományos közösség között. A lappiac évtizedes problémája ugyanis ekkor gyűrűzött be a tudományos periodikák világába, nevezetesen, hogy a nyomtatott kiadványok iránti előfizetői kedv drasztikusan visszaesett, helyette pedig az online adatbázisok váltak népszerűbbé, ezek pedig korábban jóval olcsóbbak voltak. Így a netes hozzáférés 2011-es közel 2,2 millió eurós díja 2012-re 3 millió, majd 2013-ra 4,3-4,5 millió euróra emelkedett itthon (ahogy az az EISZ kérdés-válasz összeállításából kiderül).

Forintosítva ezek az összegek még nem érték el az 1 milliárdot sem, amely egy költségvetési szerv esetében nem kellene, hogy kiugró legyen, de 2017-ben például az EISZ költségvetése az NFKI 1426 millió, az intézményi önrész-hozzájárulás 2081 millió, valamint az EMMI céltámogatás 1682 millió forintjából tevődött össze, összesen volt tehát 5,1 milliárd forint. A probléma az, hogy az MTA kijelölt szervezete szerint az Elsevier az elmúlt években a teljes költségvetésének közel 45 százalékát a kiadó termékeire költötte. Itt tehát két probléma adódik össze: a hazai kutatási információszerzés alulfinanszírozottsága, valamint az Elsevier magas díjszabása.

A tárgyalásokon próbálták lejjebb tornászni a díjakat, de sikertelenül. Ráadásul az Elsevier - az EISZ beszámolója szerint - "az álláspontok közelítése és érdemi tárgyalás helyett az utóbbi években a részükről már megszokott oszd meg és uralkodj stratégiát alkalmazta: egyéni ajánlatokkal keresték meg a résztvevő intézményeket és a tárgyalóbizottság tagjaival való egyeztetés helyett a finanszírozó hatóságok vezetőit."

Mindeközben viszont az évszázados szokás sem változott, hogy míg a szakszerzők külön a cikkekért nem kapnak pénzt a szaklapoktól, akik megszerzik a közlési jogokat is, addig egy-egy újság több millió forintba is kerülhet. Sőt, a legtöbb lap még recenziós nyomtatott példányt sem ad senkinek, vagyis pusztán a dicsőség jár mindenkinek, meg az a garancia, hogy a tudományos közeg megismerheti a munkáját, felhasználhatja ezt, az idézettséggel pedig javíthatja egy szakember elismertségét. Kiadói oldalról pedig a kurráció és az elérhetőség biztosítása a hozzáadott érték, a nagy pénz az előfizetési díjak miatt mégis náluk csapódik, szemben a több évnyi kutatómunkát elvégző szakemberekkel vagy az azt finanszírozó támogató szervezettel, egyetemmel, akadémiával.

Nem megoldhatatlan helyzet, de feleslegesen bonyolult

Megegyezés hiányában a kutatási adatbázisok Magyarországon január 11-én leálltak, ami mindenképpen azzal jár, hogy a magyar kutatók munkája sokkal nehezebb lesz. Eddig ugyanis elég volt a három elérési pont valamelyikén keresni és egy kattintással megnyitni a keresett dokumentumot. Most viszont trükközés jön. Vagy illegális megoldást kell a szakembereknek használniuk, ami a hivatkozások erejét inflálja, a tudományos közegben ráadásul végtelenül kínos is az effajta lopás, vagy lényegesen lelassul a munkájuk, ha maradnak a törvényes módszereknél.

A Napi.hu több kutatással foglalkozó szakértőt felkeresve úgy tudja, hogy a magyar szakemberek kerülő úton, de a legtöbb tudományterületen majd megoldják a helyzetet. Sokan azt az utat tartják életképesnek, hogy a Researchgate.net vagy más hasonló oldalakon keresnek majd szakcikkeket, tanulmányokat, itt aztán az absztrakt alapján eldöntik, hogy releváns-e a saját munkájukhoz a tanulmány, majd egyenesen írnak a szerző(k)nek, hogy elkérjék legálisan a kívánt művet. Itt viszont több napos átfutási időt eredményezhet az, hogy megérkezik a jóváhagyás a szerzőktől. Ennek pozitív hozadéka egyébként az is, hogy a különböző területek szakemberei felveszik egymással a kapcsolatot, valamint hogy a kutatók idézettsége is javulhat, átláthatóbb lehet.

Nehezíti viszont a - főleg a társadalomtudományokra jellemző - metaanalízisek készítését: ilyenkor több hasonló célú vizsgálat eredményeit összesítik és elemzik. Az Elsevier rendszereiben a tudományos munkák egy kattintással megszerezhetők és feldolgozhatók. Ha viszont az absztraktok alapján kell válogatni, a módszertanok összeegyeztethetőségét sokszor csak megtippelni lehet, de az adatgyűjtés, valamint a metaanalízis elkészítése is sokkal lassabbá és nehezebbé, ha nem egyenesen lehetetlenné válik. Sőt, nehezebb lesz az adatok rangsorolása is. Részletekbe nem belemenve, ez lényegében abból áll, hogy a tudományos folyóiratok osztályzására használatos impakt faktort például mindig le kell ellenőrizni a SCImago Journal Rank oldalán, de ugyanígy kell eljárni a quartilisek kapcsán is.

Fogcsikorgatva fizetni kellett volna

A legnehezebben áthidalható probléma - dacára annak, hogy 2012 és 2018 között Magyarország több mint 10 milliárd forintot fizetett az Elseviernek - a kiadó a korábban  előfizetett tartalmakhoz való hozzáférést sem biztosítja.

A helyzet tehát nem jó, mert a 1,5 milliárdos díj valóban nem magas, még a hazai oktatási költségek között sem kiugró (egyes Támop-projektek támogatási összege is meghaladja ezt), mérlegelve a hazai tudományos élet szereplőinek, egyetemeinek okozott hátrányt, bagatellnek is mondható - mondták forrásaink. Azzal együtt, hogy az Elsevier üzletpolitikájával senki sem értett egyet, úgy vélekedtek a Napi.hu-nak nyilatkozó kutatók, hogy "ezt a harcot meg lehetett volna hagyni az Európai Uniónak."

Viszont itthon a tudományfinanszírozásnál nem ez az egyetlen konfliktus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek finanszírozását 2018-ban az idei évtől magához ragadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A harc december végére odáig fajult, hogy Palkovics László miniszter elmondta, amíg nem állapodnak meg az új kutatási támogatási rendszerről, addig a tárca csak a béreket állja 2019-ben, a rezsiköltség pedig az MTA-ra hárul. Az elnökség ezt elutasította, pénzvisszatartásként értékelte, amelyet elfogadhatatlannak tart, erről december közepén levélben tájékoztatták a minisztert az Index szerint. A kormányzati végleges kutatásfinanszírozási program nem ismert, korábbi hírek szerint úgy valósulna meg, hogy a kormány teljes egészében pályázati alapra váltana: az elnyert kutatási támogatások után fizetne a kormány arányosan intézményi forrásokat.

A büdzséről folyó vita, valamint az EISZ már említett ellenállása leginkább abba az irányba mutat, hogy a három keresőszolgáltatásra és adatbázisra nem fizetnek elő a közel jövőben.