A digitális átalakulásban sikeres szervezeteknél négy olyan területet azonosított - a globálisan 3100 vállalat vezetőinek bevonásával zajlott - az Oxford Economics és az SAP szoftvercég által közösen készített kutatás, ahol eltérő megközelítést alkalmaznak, mint a vetélytársaik.

Egyrészt átfogó megközelítést alkalmaznak, azaz a digitalizáció nem csak egy-egy részleg fejlesztését jelenti, hanem a teljes szervezetet érinti és alapvető változásokkal jár. A digitális átállás éllovasainak 96 százaléka számára a folyamat a kulcsfontosságú üzleti célok között szerepel, míg a többi cégnél ez az arány mindössze 61 százalék.

Másrészt a legsikeresebb társaságoknál közös pont, hogy a változást azoknál a rendszereknél és szervezeti funkcióknál indítják el, amelyek az ügyfelekkel történő kapcsolattartásban szerepet játszanak. Az ügyfélélményt a siker egyik feltételének tekintik, és igyekeznek bevonni a fogyasztóikat is a termék- és szolgáltatás-fejlesztésbe.

Az idézett kutatás szerint a digitális átállásban élenjáró vállalkozások 92 százaléka már kiforrott stratégiával rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan lehet javítani az ügyfélelégedettséget, míg a többi cég körében mindössze 22 százalék ez az arány. Továbbá az éllovasok 39 százaléka a legfontosabbak között említi a fogyasztók bevonását a termékfejlesztésbe, míg más cégeknél 23 százalék gondolkodott így.

Harmadrészt a digitális átalakulásban vezető vállalatok a munkatársak kezelésében és az utánpótlás biztosításában is igyekeznek új utakat követni. Pédául az ifjú tehetségek megtalálásban új eszközöket vetnek be, másrészt kiemelt hangsúlyt kap náluk az alkalmazottak képzése, de kiemelt szerep jut a munkatársak megtartásának is.

A digitális átállás éllovasai közül 64 százalék állítja, hogy elkötelezettebbé váltak a munkatársak a változtatásoknak köszönhetően, míg a többieknél 20 százalék ez az arány. Emellett az élen haladó cégek vezetőinek 83 százaléka úgy véli, hogy a digitalizáció a következő két évben további jelentős változásokat hoz majd a tehetséggondozásban.

Negyedrészt a folyamatban élenjáró cégek már most komoly befektetéseket hajtanak végre olyan területeken, amelyeket a legtöbb vállalkozásnál még a jövő technológiáihoz sorolnak, mint például az IoT (dolgok internete), a mesterséges intelligencia, a big data és az adatelemzés. A big data technológiákba például az éllovas társaságok 94 százaléka fektet be, de 76 százalékuk fordít komoly erőforrásokat az IoT-ra is, míg a többieknél 60, illetve 52 százalékos az arány.