Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem sikerült előremozdítani a libra ügyét, hiába igyekezett eloszlatni az aggodalmakat legutóbbi kongresszusi meghallgatásán Mark Zuckerberg. A Facebook vezetője a cégével azonosított Calibra szövetség képviseletében ismét megerősítette, hogy az egyes államoktól független virtuális pénz úgy kerülhetne csak forgalomba, hogy az minden szabályozói előírásnak megfeleljen.

A többórás meghallgatás során pártállástól függetlenül jöttek a kérdések és a kritikai észrevételek, többek között a Facebook korábbi adatkezelési botrányai miatt, amivel az amerikai politika alakulásába is belefolyt a vállalat.

Előzetesen döntő fontosságúnak tűnt Zuckerberg szereplése, ami meghatározhatja, hogy egyáltalán lesz e a librából valami. Ehhez képest többször utalt arra, hogy a Facebook is kiszállna a Calibra szövetségből, amennyiben nem kapnák meg az összes szükséges szabályozói jóváhagyást.

Már eddig is komoly érvágás volt, hogy az olyan ismert pénzpiaci szereplők mint a Paypal, a Visa és a Mastercard menet közben kiszálltak a libra projektből. Ha a Facebook, mint a kezdeményezés vezető ereje is így tenne, az alighanem a történet végét jelentené.

A meghallgatáson Zuckerberg azzal is igyekezett eltávolodni a libra ügyétől, hogy a Facebook immár csak egyike a szövetség tagjainak, így nem is tud közös álláspontot képviselni.

A librát egy svájci központú, a legtöbb decentralizált kriptodevizával szemben "igazi" pénzfedezettel rendelkező digitális pénznek tervezték. A deklarált cél, hogy a közösségi oldal több milliárdos felhasználói bázisából a legszegényebb országokban élő, banki kapcsolattal nem rendelkező emberek is hozzáférhessenek a legmodernebb pénzpiaci szolgáltatásokhoz.

Több ország szabályozói, a Federal Reserve és az Európai Központi Bank részéről is komoly fenntartásokat fogalmaztak meg, amiért egy magáncég betolakodna olyan állami szuverenitás körébe tartozó területre, mint amilyen a pénzkibocsátás. A helyzeten nem segített, hogy a Facebook a legismertebb résztvevője a kezdeményezésnek, a céggel világszerte sok problémája van a szabályozóknak.

A kriptopiacokon érthetően rosszul fogadták a meghallgatás kicsengését. A befektetők sok reményt fűztek a libra várható piacélénkítő hatásához. Miután ennek épp az ellenkezője rajzolódik ki, a bitcoinárfolyam nagyjából ezer dollárt esve, 7000 dollár közelébe zuhant.

Noha most már kellene bátorság a libra sikerére, vagy akár létrejöttére fogadni, arra mindenesetre jó volt a terv, hogy napirendre kerüljenek ismét a kriptopénzek. Zuckerberg érvelt azzal is, hogy a szabályozói gáncsolással az Egyesült Államok elveszítheti a versenyt, leginkább Kínával szemben. A digitális jüant Kínában egyes hírek szerint akár már novemberben is elindíthatják, noha ezt a hatóságok mindeddig nem erősítették meg.

A libra miatt nyugaton most ismét szó van arról, hogy miként lehetne új korszakot nyitni a pénzpiacokon hivatalos, jegybankok által kibocsátott digitális pénzzel. A LearnBond befektetési szaklapnak adott interjúban erről Yoni Assia, az ismert eToro befektetési szolgáltató is elmondta: a kérdés legfeljebb annyi lehet, hogy mikor lépnek ebbe az irányba a központi bankok, mivel ez az egyértelmű fejlődési irány.

A lelkesedés és a bizalom hiánya alapján ez még arrébb lesz. Noha a libra, vagy akár a kínai terv alapján a szükséges technológia már rendelkezésre áll, több szakértő szerint is még sokat, akár öt évet is várni kell az első kísérleti projektekre.