Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jól állunk a PSD2 bevezetésével, amely januártól kötelező is - magyarázta Galló Csaba, a CIB Bank ügyvezető igazgatója az új EU-s irányelvről, amely lehetővé teszi, hogy ne csak bankok nyújthassanak pénzügyi szolgáltatásokat, illetve segíti az új digitális szolgáltatások bevezetését is. Viszont a szakember szerint maga a rendszer nem lett akkora durranás, mint azt várták: korábban kettő ilyen külső szolgáltató megjelenéséről lehetett hallani, ez most egy.

Az AZUR, vagyis azonnali - lényegében másodperceken belüli - utalás bevezetéséről Galló azt mondta, hogy ezzel is jól áll a CIB Bank, már átalakították az applikációjukat.

A MagnetBank vezetője, Csákay Mátyás szerint minden bankról elmondható, hogy az informatikai kapacitással jól állnak. A PSD2 kapcsán említette, hogy ők már 2 éve megnyitották a szolgáltatásaikat a külső együttműködések előtt, így most könnyebb az átállásuk.

Mi alapvetően úgy indultunk a projektnek, hogy kettéválasztottuk a célokat: az egyik a jogszabályi megfelelőség, a másik, hogy olyan új funkciókat építsünk a rendszerbe, amely az ügyfelek kényelmét szolgálja - mondta el Karsai Gergely a Takarékbank szakembere. Számukra az is kihívás, hogy az említett folyamatok mellett integráció is zajlik a pénzintézetben. Emiatt elképzelhetőnek tartja, hogy az új funkciókat fokozatosan vezetik majd be.

A legfontosabb, amit klíringházként tehetünk, hogy segítjük a versenyt, csökkentjük a készpénzhasználatot - mondta Mayer Győző, a Giro Zrt. vezető tanácsadója.

Emellett azt emelte ki, hogy segítik a piaci szereplőket abban, hogy könnyebben hozzáférhessenek az azonnali fizetés központi infrastruktúrájához.

A kicsik partnerként jelennek meg

Az új szereplők nem riválisként akarnak megjelenni, hanem inkább partnerként - mondta el Galló. Épp ezért szerinte nem ijesztők a kicsik a piacokon, akiket az uniós rendelettel a fejlődés előmozdítóinak szántak. A szakember szerint nagyobb veszélyt jelentenek az olyan nagy it-cégek, mint a Facebook, amelyek hatalmas tőkét tudnak megmozgatni, akár úgy, hogy vásárolnak egy bankot, hogy a saját pénzügyi szolgáltatásukat piacra dobhassák. A kicsik és a bankok együttműködése ezért létfontosságú.

Ezzel Csákay Mátyás is egyetértett: a MagnetBanknál már korábban keresték a fintech-cégekkel a kapcsolatot, melynek eredményeként két céggel sikrült jó kapcsolatot kiépíteniük. Ezek a partnerségek pedig nagyon fontosak lesznek a jövőben - vélekedett.

A Takarékbank is az együttműködésekre helyezi a hangsúlyt. Karsai elmondása szerint a Takarékbank nem tart a kisebb fitech-cégek megjelenésétől, miután náluk nincs meg az az ügyféladat és ügyfélbizalom, amivel a bankok már rendelkeznek. A techcégeknél viszont adatok vannak - hívta fel a figyelmet -, ez pedig erős ütőkártya lehet.

A Napi.hu az esemény médiatámogatója.