Egy, a Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett új jogszabály szerint hamarosan rendkívül szigorú szabályozás jön a munkahelyi eszközök használatában. Bár az ezt tartalmazó salátatörvényt még nem fogadták el, az már az Országgyűlés előtt van - emlékeztet a hvg.hu.

A GDPR alapján készült törvénytervezet kimondja, hogy "a munkavállaló a rendelkezésére bocsátott számítástechnikai eszközt kizárólag a munkaviszony teljesítése érdekében használhatja".

A lényeg, hogy a dolgozó munkaidőben ne Facebookozzon, hanem dolgozzon - mondta a lapnak Ormós Zoltán internetjogász, aki szerint éppen ezért "nem ördögtől való ez a szabályozás". A szakember praxisában előfordult már olyan eset, hogy egy dolgozó a munkaidő felét közösségi oldalakon töltötte, a másik felében pedig online pókerezett.

De nem csak Facebookról és online játékról van szó. "Például sportújságot olvasni munkaidőben nem ajánlatos, hacsak nem sportjogász vagy sportriporter az ember. Filmet letölteni is csak akkor, ha filmkritikus az ember" - hozta fel Ormós Zoltán.

Ettől persze el lehet térni, ám ehhez egy külön megállapodás kell a munkaadó és a dolgozó között, amelyben kikötik, hogy a dolgozók mire használhatják, és mire nem a munkahelyi eszközöket.

Persze lehetnek más módszerek is: "Vannak már olyan munkahelyek, ahol csak ebédidőben nyílik meg a teljes net, munkaidőben csak a megengedett tartalmak érhetők el, ez vagy ennél szigorúbb a gyakorlat például egyes bankokban" - mondta a hvg.hu-nak Ormós Zoltán. A , szabályozás alól az okostelefonok sem kivételek, főleg, hogy egyik-másik már többet tud, mint egy számítógép. Éppen ezért az internetjogász arra figyelmeztet mindenkit, céges telefonjáról ne küldjön privát sms-t.