Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Huawei állítja, hogy az illető cselekedeteinek semmi köze sincsen a céghez, és azért bontotta fel a munkaszerződést, mert az eset árthat a vállalat megítélésének.

A lengyel hatóságok pénteken jelentették be, hogy kémkedés miatt őrizetbe vettek egy kínai állampolgárt és egy lengyel férfit, és három hónapra előzetes letartóztatásba helyezték őket. Maciej Wasik, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszterhelyettes aznap közölte, hogy a kínai férfi egy nagy elektronikai cég által alkalmazott üzletember, a lengyel pedig "a kiberkereskedelem köreiben ismert személy". A bejelentéskor nem nevesítették a Huaweit, de a lengyel média kiderítette, hogy az őrizetbe vett kínai férfi a Huawei lengyelországi részlegének egyik igazgatója, a lengyel gyanúsított pedig 2011-ig a lengyel belbiztonsági hivatal (ABW) tisztje volt.

Tevékenységükért tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A gyanúsítottak nem ismerték be bűnösségüket, és elutasították, hogy vallomást tegyenek.

A Huawei az utóbbi időben Csehországban is kiváltotta a titkosszolgálatok érdeklődését, ahol biztonsági kockázatnak minősítették a kínai cég technológiáit, és ilyen értelmű figyelmeztetést adtak ki használatukkal kapcsolatban. December 7-én Andrus Ansip, az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosa is úgy nyilatkozott, hogy az EU-nak aggódnia kell a Huawei és más kínai technológiai cégek miatt, mert azok kockázatot hordoznak az unió iparára és biztonságára nézve. Ezt az állítást a Huawei következetesen visszautasítja.

Az amerikai kormány tavaly novemberben a Huawei gyártotta eszközök használatának elkerülésére kérte az Egyesült Államok szövetségeseit, december 6-án pedig az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták Meng Van-csout, a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, az óriásvállalat alapítójának lányát. A kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe. A letartóztatás heves tiltakozást váltott ki Peking részéről, és vélhetően megtorlásként őrizetbe vettek Kínában két kanadai állampolgárt.