Az egyre növekvő számú közösségi vállalatok sikerén felbuzdulva indult el 11 kínai városban a Sharing E Umbrella. A cégtől 300 ezer esernyőt lehetett bérelni esős időben, de a szolgáltatás indulása után hetekkel szinte mindegyik esernyő eltűnt - közli a shanghaiist.com.

A tízmillió jüan (csaknem 400 millió forint) befektetéssel indult társaság félóránként körülbelül 20 forintnak megfelelő jüanért kínálta az esernyőket, melyeket busz- és vonatállomásokon lehetett felvenni. Az viszont már az indulást követően hamar kiderült, hogy még a 800 forintnak megfelelő letét ellenére is nehéz a felhasználókat rávenni arra, hogy oda vissza is vigyék az esernyőket.

Jelenleg alig maradt bérelhető esernyő, de a vállalat kölcsönzője nem adja fel, év végéig 30 millió új esernyőt kíván ilyen módon használatra bocsátani. (Az Airbus 140 repülőgépet szállít Kínának.)

Kínában az utóbbi időben számos új vállalat indult a sharing economy keretén belül, az Uber és Airbnb mellett megjelentek ezek kínai megfelelői, a Didi Chuxing és a Tujia, melyek külföldi társaiknál is nagyobb sikereket értek el.

A nagy fogyasztói igényt meglovagolva indult azóta kerékpár-, kosárlabda-, vagy telefontöltő-kölcsönző cég is. Korábban ezek esetében is mutatkoztak problémák, két kínai kerékpárkölcsönzőnek is be kellett zárnia, mivel az összes biciklijüket ellopták.

Címlapkép forrása: Pixabay