Az elmúlt 5 év legerősebb első negyedéves eredményét érte el a UPC az előfizetések és az ügyfelek számának kiemelkedő mértékű gyarapodásával, amely mögött minden egyes üzleti terület teljesítménye áll - mondta Robert Redeleanu, a UPC Magyarország és a UPC Lengyelország vezérigazgatója.

A bővülésben egyebek mellett az év első három hónapjában az előfizetések számában bekövetkezett 7,6 százalékos növekedés, valamint az üzleti szolgáltatások és a mobil terület dinamikus teljesítménye játszott szerepet - tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy az előfizetések száma meghaladta a 2,093 milliót.

Az idei év első negyedévében a cég lakossági és üzleti előfizetőinek száma túllépte a 855 ezret, amely 30 500-zal több, mint 2017 első negyedévében.

Az előző évhez viszonyítva a nagy sebességű internet előfizetések száma 40,5 ezerrel bővült és így meghaladta a 673 ezret, miközben a digitális és analóg televízió előfizetések száma 685 ezer fölé emelkedett, amely 21 ezerrel múlja felül az előző év azonos időszakának teljesítményét.

A mobil előfizetések mennyisége meghaladta a 93 ezret, amely 40 százalékos bővülést jelent 2017 első negyedévéhez képest.

A UPC szolgáltatásai már az ország közel 1,8 millió háztartásában érhetők el, ami 58 800-zal több, mint egy évvel korábban.

Folytatódnak a fejlesztések

A UPC szupergyors szélessávú hálózata 2018 első három hónapjában újabb 7400 háztartásban vált elehetővé. A beruházások tekintetében a vezérigazgató a monori körzetet emelkte, ki, amelynek keretében további 21 ezer háztartás számára teszi elérhetővé a korszerű szélessávú hálózatot. Ebből összesen 14 ezer háztartás esetében a kormányzat Szupergyors Internet Programjának támogatásával is kiegészíti saját hálózatfejlesztési erőforrásait a UPC, a projekt legkésőbb 2019-re valósul meg.

A SZIP által biztosított finanszírozásnak köszönhetően a régió 14 településén, Monor, Dabas és Gyál körzetében zajlanak majd a hálózatfejlesztési munkák.

A UPC prémium minőségű wifi szolgáltatást biztosító eszközét, a Connect Boxot összesen 281 ezer ügyfél veszi igénybe, azaz az arra jogosult előfizetők 46 százaléka használja már ezt az eszközt.

Mi lesz a UPC-sekkel?

A Vondafone-Liberty fúzióval kapcsolatban - amelynek részeként a Vodafone megvásárolja a UPC Magyarországot - Redeleanu hangsúlyozta, hogy az ügylet még versenyhatósági elbírálás alatt áll, annak lezárulásáig semmi sem fog változni a két cég működésében.

A munkatársakkal kapcsolatban - a Vodafone vezetőségéhez hasonlóan - a UPC Magyarország vezérigazgatója úgy vélte, hogy az akvizícióval a két cég tevékenységi területe kiegészíti majd egymást (miután a magyarországi Vodafone egyáltalán nem volt jelen a vezetékes piacon), így a UPC felvásárlásával szakértelmet is vásárolt a Vodafone, azaz a UPC-nél lévő szakértelemre valószínűleg szükség lesz. Az egyesülés után mindkét cég munkavállalói előtt szélesebb körű karrierlehetőségek nyílhatnak meg - tette hozzá.

Új mobilajánlatokkal is előállt a UPC

A UPC új mobil díjcsomagokat is bemutatott. Ezek különlegessége az, hogy az ügyfelek a korlátlan adat és beszélgetési opciót bármikor rugalmasan igényelhetik minimum 1 hónapos időszakra, vagy éppen lemondhatják az előfizetés időtartama alatt, hosszabb időre szóló kötöttségek nélkül, ráadásul a kiegészítő opciók díját is kizárólag az aktív időszakra kell kifizetniük  - mondta Császár Zoltán a UPC üzletfejlesztési igazgatója.

Emellett a UPC azt is lehetővé teszi, hogy az ügyfelek nem csak magasabb, hanem alacsonyabb árú tarifára is bármikor átválthatnak akár az előfizetés ideje alatt is. Az új díjcsomagok mellé a UPC Mobil választékából kedvezményes áron vásárolhatnak készülékeket az ügyfelek.

Képünk forrása: UPC.