Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A díjat az Európai Üzleti Csúcstalálkozón adták át május 23-án, ahol első alkalommal díjazták az üzleti, politikai, vállalkozói és innovációs élet kiemelkedő eredményeit.

A közlemény idézte Imre Krisztiánt, aki a fejlesztéséről elmondta: az EVA (Extended Visual Assistant) egy mobiltelefonhoz csatlakoztatható okos szemüveg, amely mesterséges intelligencia segítségével dolgozza fel a környezet információit, majd ezekről élőszóban tájékoztatja viselőjét. Az új eszköz szoftveres és hardveres fejlesztése párhuzamosan halad, amihez nagyban hozzájárul, hogy együttműködnek a Bay Zoltán Kutatóintézet VUK projektjével (Látássérült embereket támogató keretrendszer), amely magyar, angol és német nyelven működő beltéri navigációt és közlekedést segítő térinformációs rendszert dolgoz ki - tette hozzá az okos szemüveg fejlesztését végző startup alapító ügyvezetője.

A feltaláló cége az EVA Vision a K&H Bank által idén januárban indított Start it @K&H inkubátorházban működik. A K&H az inkubátor programjában 13 startuppal áll kapcsolatban, ahol a vállalkozások nem anyagi, hanem szakmai támogatásban részesülnek, ráadásul a résztvevőket támogatja a K&H és anyabankjának, a belga KBC-nek magyarországi és nemzetközi kapcsolatrendszere, ami segítséget nyújthat abban, hogy kilépjenek a nemzetközi színtérre is. (Nincsen minden bokorban egy Neumann Jánosunk.)