Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nielsen közvélemény-kutató cég bejelentette, hogy Nielsen Esports néven új vállalkozást indít, mely a versenyszerű videojátékok felhasználóiról, fogyasztói élményéről készít majd felméréseket. Az e-sport a világon egyre nagyobb üzlet, Észak-Amerikában a nagy sportokhoz (jégkorong, baseball, foci, amerikai futball) mellett külön nemzetközi liga is indul, amelyben különböző városok csapatai csaphatnak össze olyan játékokban, mint a League of Legends, a Counter Strike, az Overwatch vagy a Dota 2.

A projekt erősen számít a hirdetési bevételekre és a szponzori támogatásokra, így fontos, hogy auditált adatokkal rendelkezzen. A portál értesülése szerint Nielsen pedig ezért felel majd: méri a közönségelérést, az információk penetrációját, azt, hogy a szponzorok mennyire passzolnak a versenyekhez, közönséghez.

A lépést indokolhatja, hogy - ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk - a Newzoo kutatása szerint az e-sport már tavaly 493 millió dollárnyi bevételt (mai árfolyamon nagyjából 141 milliárd forint) generált, ami idén 626 millió dollárra, az évtized végére pedig 1488 millió dollárra nőhet. Ez 425 milliárd forint. Kár lenne lemaradni egy ekkora üzletről.