A KrOOk névre keresztelt sebezhetőség mögött a Broadcom és a Cypress nevű cégek által gyártott, wifi-kapcsolatért felelős chipek gyengeségei állnak. Ilyen chipet mások mellett az Amazon, az Apple, az Asus, a Huawei, a Samsung és a Xiaomi is alkalmaz telefonokban, számítógépekben, routerekben, e-könyv-olvasókban.

A sérülékenység a becslések alapján több mint egymilliárd eszközben volt megtalálható, köztük például Amazon Kindle e-olvasókban, az Apple iPhone 6/6S/8/XR modellekben, iPadakben és Macbookokban, Samsung Galaxy S8-ban, a Xiaomi Redmi 3S készülékben.

Az Amazon és az Apple azt közölte, hogy érintett készülékeik már megkapták a biztonsági rést betömő szoftverfrissítést. A többi gyártó egyelőre nem nyilatkozott - olvasható a portálon.