Régiós sereghajtóként léphet be az Apple Pay rendszerébe Magyarország. Lengyelországban már tavaly nyáron elindult ez a szolgáltatás, a cseheknél februárban debütált a fizetési megoldás, Szlovákiában pedig júniusban tervezik az elindítását.

Androidos telefont persze Magyarországon is lehet használni fizetésre, az iPhone-okkal viszont egyelőre nem lehet bankkártyát kiváltva fizetni a boltokban. Pedig igény lenne rá, hiszen a telefon használói általában nyitottak a technikai újdonságokra. Ráadásul júliusban indul az azonnali átutalások rendszere, abban is szerepet kaphatna ez a fejlesztés.

A Napi.hu-nak nyilatkozó hazai nagybankok azonban kevés konkrétumot említettek a magyarországi rajttal kapcsolatban. Vagy nem nyilatkoztak róla, vagy olyan semmitmondó válaszokkal rukkoltak elő, hogy folyamatosan figyelik az ügyféligényeket és fejlesztenek, ha kell, és természetesen nyitottak az innovációra is. Egyedül a CIB Bank volt valamelyest konkrétabb, ők az olasz anyavállalattal együttműködve "mindent elkövetnek" azért, hogy a CIB Bank ügyfelei is mielőbb regisztrálhassanak a CIB Bank által kibocsátott bankkártyáikkal a szolgáltatásra. Ez legkorábban az idei év második felében várható.

Az Apple sem tudta megmondani a Napi.hu-nak, hogy mikor indul az itteni szolgáltatás. Magyarország egyelőre nincs a támogatott országok listáján írták, pedig Európában már 22 olyan ország vagy térség van, amelyben működik az Appel Pay.

A Magyarországon is jelen lévő nagybankok más leányai több országban is szolgáltatnak. Az Erste érdekeltségébe tartozó Ceská sporitelna például az egyike annak a tíz pénzügyi intézménynek, amelyek egy hónapja elindították a Csehországban a rendszert. Írországban a KBC-nek van ilyen szolgáltatása, Olaszországban pedig több tucatnyi más cég mellett két magyarországi nagybank, a CIB és az UniCredit anyacége is támogatja ezt a megoldást. Az OTP is kínál Apple Payt Ukrajnában és Oroszországban, a magyarországi indulásról azonban ők sem mondtak semmi konkrétat.