Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mintegy 2,5 éve indult a Baconsult, amely angyal befektetőként próbál startupokat felfuttatni - közölte Balogh Péter. Mint mondta, sokáig csak saját pénzből dolgoztak, ám fél éve nyertek egy állami inkubátorpályázaton, így azóta keresnek 10 olyan céget, amelybe érdemes lenne befektetni.

"Ebből egyelőre ötöt sikerült találni, beléjük a tervek szerint 60-70 millió forintot fektetünk - ebből 47 millió az állami rész, a többi magánforrás - illetve egy évig közösen építjük a céget" - említette Balogh, aki elmondta azt is, hogy ennek megfelelően további öt céget még mindig keresnek. "A cél, hogy olyan sikercégeket támogathassunk, ahol idővel akár ezer fő is tud dolgozni."

Balogh elmondta, hogy a cégek kiválasztásánál természetesen fontos volt, hogy a befektetésük megtérüljön, de kerestek egyfajta pozitív társadalmi hatást is. "Az alapítóban keressük, hogy megvan-e a megfelelő kémia. Hogy áll a problémához, mit akar az életben elérni, miért csinálja, amit csinál. Olyanokkal dolgozunk együtt, akiket emberként imádunk, akikkel örömmel tudunk együtt dolgozni" - jelentette ki Balogh.

Kik a cégek?

A Medicall egy egészségügyi applikáció, ami a sharing economy alapon köti össze a beteget az orvossal - mondta Gáspár Péter a cég egyik alapítója. Az ingyenes mobil applikációval telefonos konzultációt és házi vizitet igényelhetnek a résztvevő mintegy 300 orvostól, akik közül maguk választhatják ki a problémájuknak megfelelő szakterületről a számukra szimpatikus orvost. Az orvosok applikáción keresztül elérhető adatlapja bemutatkozó szöveget, profil fotót, bemutatkozó videót és más páciensek által adott értékeléseket is tartalmaz, melyek segítik a pácienseket az orvosválasztásban. Az app azt is mutatja, hogy mikor érkezik az orvos, hogy mit reagált a megkeresésre.

A Codia egy oktatási platform, amely játékosan próbálja megszerettetni a programozást a 8-14 éves korosztálynak. Ezt segítendő a tanulók egy a Minecraftból ismert környezetben sajátítják el a programozáshoz szükséges gondolkodásmódot. A programban elért eredményeket akár az osztálytársakkal is meg lehet osztani - mondta Gulyás Tibor, a Codium alapítója.

"Gyereknevelés segítő eszközöket tervez a Plukkido, ami abban segíti a szülőket, hogy felhagyjanak a zsarolással és minél inkább a pozitív kommunikációt tudják használni - mondta Táncsics Judit, aki szerint a Plukkido módszertani támogatást is nyújt a szülők számára, hogy minél hatékonyabban tudják hasznosítani a pozitív kommunikációt a mindennapokban. Ők főként a 2-8 éves gyerekekkel dolgoznak, így fontos volt számukra, hogy nevelést segítő eszközeik digitális verziói se ültessék képernyő elé őket. "Ha például sétálnak, akkor úgy oldják meg a konfliktust, hogy a szülő felolvas egy féloldalas mesét az applikációról, majd a külvilágból jövő ingereket beleépítve alakul a történet" - mesélte Táncsics."

A jövő it-szektorban lévő hatalmas munkaerőhiányra lő a Green Fox Academy, ahol 4 hónap alatt képeznek át felnőtteket - mondta Langmár Péter a cég képviseletében, aki elmondta azt is, hogy már 350 beiratkozott diákjuk van.

Webáruházaknak segít a PrefixBox, hogy jobb legyen a kereső. Sokszor a felhasználó nem találja meg, amit keres, ez pedig sem a vevőnek, sem az áruháznak nem jó, ezt próbálja áthidalni a cég - mondta Simon István, akitől megtudtuk azt is, hogy a szoftver alapvetően egy felhőben működő, big datát és gépi tanulást egyaránt alkalmazó megoldást kínál.

Mennyire számít a pénz?

A beszélgetésen elhangzott, hogy manapság nehéz IT-s munkatársat találni. "Ma már nem alkalmazottat, hanem szabadúszókat keresünk, aki külsősként dolgozik nekünk, akár heti 40 órában. Nincs már munkaszerződés, helyette vállalkozói szerződést kötünk" - kommentált Gáspár Péter. Szerinte a kilépések ellen igyekeznek elérni, hogy "biztonság legyen a szerződésben", ám ennél sokkal fontosabb, hogy olyan környezetet tudjanak létrehozni, ahova szívesen bejár a dolgozó.

Ezzel egyébként nagyjából minden megszólaló egyetértett, mindenki kiemelte, hogy manapság már nem - az egyébként kiemelkedő - bér a lényeg. Persze abban is egyetértettek a megszólalók, hogy átlagfizetéshez képest legalább kétszer akkora IT-kezdőbért ma már muszáj megadni. "Nemcsak a magyar piaccal kell összehasonlítani az béreket, hiszen egy fejlesztő bárhol el tud helyezkedni a világon. A magyar bérszint ehhez képest még mindig alacsony, ami azért előny, mert így jó ár-érték arányban lehet szakembereket találni" - mondta Simon István.

A Codium szerencséje, hogy a Minecraft rendkívül népszerű játék, ezért könnyű munkavállalót találni. Nemrég kitettem egy Facebook-posztot és egy hétvége alatt nyolc jelentkezős volt - mondta Gulyás, aki szerint az ilyen beszélgetéseken legalább annyi idő megy el azzal, hogy a cég mit tud a dolgozónak ajánlani, mint azzal, hogy a jelentkező mire képes. Jó hír számukra az is, hogy sok a Minecraft vlogger, akik eddig ingyen készítették a modokat, pályákat, őket pedig rövidtávon szeretnék bevonni és "akár fizetést is adni nekik."

Részesedés és sok munka

Simon elmondta, hogy náluk mindenki foglalkozik mindennel, hiszen összesen csak 12-en vannak. A csapatot úgy is próbálják együtt tartani, hogy a cégből adnak tulajdonrészt.

Hasonló elv van Green Foxnál is, ott összesen a cég 10 százalékát  ajánlják a dolgozóknak. "Van egy minimum idő, amit a cégnél kell tölteni, minél tovább marad, annál nagyobb részt kaphat" - mondta Langmár. A cég képzései iránt már van érdeklődés, tavaly már 1 millió eurós árbevételt értek el. Ez annak köszönhető, hogy 2017-ben 200 belépő diák volt a Green Foxnál, azt megelőző évben csak 80. "Az idei évben itthon duplázni szeretnénk, ahogy megjelenünk az első két külföldi lokációban is" - mesélt a terveikről Langmár, aki szerint könnyíti a feladatukat, hogy jelenleg 15-20 ember hiányzik a magyar IT-szektorból, ennek 15 százaléka pedig véleménye szerint betölthető junior szereplőkkel.

Gáspár is optimista a jövőt illetően, hiszen év végéig szeretnének elérni az ötezer felhasználót, amit 3 hónapon belül meg is szeretnének duplázni. Hamar külföldre is mennének, első körben 3 országban szeretnének terjeszkedni.

A Medicall sikeréhez hozzájárul, hogy egyre többen fordulnak a magánegészségügy felé - vélte Gáspár, aki szerint az általuk kínált "rugalmas lehetőség" sokak számára vonzó. "Sokan az interneten keresik a megoldást az egészségügyi problémájukra, aminek a legszélsőségesebb eredményei lehet. Az orvos viszont gyorsan, akár pár perc alatt tud akár telefonon is segíteni, úgy, hogy valóban pontos diagnózist ad" - mondta Gáspár. A sikert mutatja, hogy a mostani 300 orvosi létszám napi 5-10 fővel bővül, míg az ügyfelek száma jelenleg 6 ezer fő, akiknek többsége fővárosi, de több vidéki városban is elérhető már a szolgáltatás. A páciens csak bankkártyával tud fizetni, a cég számláz az orvos felé, és a jutalékból élnek. Egy házivizit 17 500 forintba kerül, ám idővel ez emelkedni fog Gáspár szerint, ahogy idővel megszüntetik az egységes tarifát, lesz éjszakai és nappali tarifa is. A telefonos konzultáció pedig 350 forintba kerül, az első percet muszáj kifizetni, utána viszont másodperc alapon számláznak.

Az eseményen elhangzott az is, hogy tőzsdei megjelenésen nem nagyon gondolkodnak a fent említett startupok, aki igen, az sem a Budapesti Értéktőzsdén, hanem inkább Bécs, vagy Frankfurt a cél. "Itthon nemigen van likviditás" - adott magyarázatot Gáspár Péter.