Az amerikai elnök keddi tweetjében nem nevezte nevén ugyan a Huaweit, a megfogalmazást azonban az amerikai kormányzatnak a kínai céggel szemben felvett álláspontja enyhülésének lehetett értelmezni - írta az MTI.

Felfigyeltem az elnök üzenetére. Arról szólt, hogy az Egyesült Államoknak gyorsabb és okosabb 5G, sőt 6G technológiára lesz szüksége a jövőben. Elismeri, hogy lemaradásban vannak ebben a tekintetben. Világos és korrekt üzenet volt - mondta Guo Ping, a Huawei elnöki posztját rotációs alapon betöltő alelnöke a barcelonai Mobil világkongresszus előestéjén.

Az Egyesült Államok biztonsági kockázatokra hivatkozva zárta ki a Huaweit az 5G mobil hálózati fejlesztési tenderekből, és hasonló lépésre ösztönzi szövetségeseit is. A vád értelmében az érvényes törvények a hatóságokkal való együttműködésre kötelezik a kínai vállalatokat, tehát fennáll annak a lehetősége, hogy távközlésiberendezés-gyártó cégek kémkedésre lehetőséget nyújtó "hátsó bejáratokkal" (backdoor) látják el készülékeiket. Az Egyesült Államok konkrét bizonyítékokkal nem szolgált a vádak alátámasztására.

A Huawei alelnöke barcelonai nyilatkozatában is megerősítette a kínai vállalat által már számos alkalommal kiadott cáfolatot: cége soha nem épített be és soha senkinek a kérésére nem is fog beépíteni a forgalmazott adatokhoz való illetéktelen hozzáférésre lehetőséget adó funkciót készülékeibe.

Szavai szerint a távközlési technológiában érintett minden félnek - a berendezésgyártóknak, a hálózatüzemeltetőknek és a kormányoknak - együttesen kell kidolgozniuk egy megbízható technológiai szabványrendszert a kiberfenyegetések kezelésére. A kérdést nem szabad politikai szempontoknak alárendelni. "Egységes és ellenőrizhető szabványokra van szükség" - szögezte le.

Arra az újságíró kérdésre, hogy a Huaweiben van-e a kínai államnak érdekeltsége, Guo Ping közölte: a vállalat részvényei száz százalékban a korábbi és a jelenlegi alkalmazottak a birtokában vannak.