Egyre csak növekszik azon vállalatok száma, akik a felkapott nem helyettesíthető tokenekkel kísérleteznek: az NFT-őrülethez ezúttal az Instagram közösségi oldala, és a jelek szerint a Spotify zenehallgatási platformja is csatlakozik.

Még a héten Mark Zuckerberg, a Meta alapítója erősítette meg, hogy a következő hónapokban az Instagramra is érkeznek nem helyettesíthető tokenek, bár egyelőre nem részletezte, pontosan miként is valósulhat meg ez a gyakorlatban. Januárban arról szóltak a pletykák, hogy a platformon elérhető lesz az NFT-k társítása a felhasználói profilokhoz, valamint egy külön piactér ötlete is felmerült. Zuckerberg komoly reményeket fűz a technológiához, szerinte a tokeneknek fontos szerepe lesz a metaverzumban – egy olyan virtuális tér felépítésén dolgozik, amit társalgásra, munkára és vásárlásra is lehet majd használni.

Más közösségi médiavállalatok, köztük a Twitter és a Reddit is igyekeznek meglovagolni az NFT-divathullámot: előbbi nemrég tette lehetővé egyes felhasználóknak, hogy az általuk birtokolt tokeneket profilképként állíthassák be – van már hasonló megoldás az OnlyFans felnőttoldalon is –, utóbbi pedig azok kereskedelmére szolgáló funkciókon dolgozik. 

Utat törhet a Spotifyon is

A nem helyettesíthető tokenek (NFT-k) segítségével a korlátozott számú, digitális tulajdonok eredetiséget lehet igazolni. Szinte bármiből lehet egyedi, digitális érték, ami azonosítható és átadható, de nem másolható. A tavaly 17,7 milliárd dollár értékben forgalmazott NFT-k túlnyomó többsége vizuális műalkotásokra, játékokra és gyűjteményekre vonatkozott a Nonfungible.com piackövetőcég szerint.

A Financial Times vette észre azt a nemrégiben megjelent álláshirdetést, melyben a cég egy korai fázisban lévő „Web3” projekthez toboroz munkaerőt, ez a hangzatos jelmondat pedig általában blokklánc-alapú fejlesztésekről árulkodik. Daniel Ek, a Spotify vezérigazgatója korábban egy vállalati podcastműsorban mondta el, hogy a kriptovaluták és a blockchain lehetővé tenné, hogy a felhasználók „közvetlenül fizethessenek a művészeknek”. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a zeneiparban sokan érdeklődnek a NFT-k iránt – potenciális bevételforrást jelent a zenészeknek –, a jelek szerint a népszerű zenehallgatási platform is idővel a blokklánc technológia felé fordul majd. 

Bár a Spotify még nem erősítette meg a híresztelést, azt is tudni lehet, hogy korábban is próbálkoztak blokklánccal: a vállalat régebben a Facebookkal működött együtt a Diem elnevezésű kriptopénz-projektben, ami azonban sikertelennek bizonyult.

Lenne rá kereslet

Még ha az NFT-piac az elmúlt hetekben a lassulás jeleit is mutatta, az ágazati szakértők közül sokan a zeneiparban látják a technológia új, áttörő alkalmazását: segítségével a zenészek digitális albumokat adhatnak el, rajongóknak szóló termékeket vagy limitált koncertbelépőket értékesíthetnek. Több ismert zenész, köztük a rapper Snoop Dogg és a lemezlovas Steve Aoki már most is kiemelkedő NFT-gyűjtők, valamint a Kings of Leon és a Grimes is kísérletezett tokenek eladásával.  

Sok startupcég kezdte el a zenészek által készített NFT-k értékesítését, mivel a művészeknek is gyakran jövedelmezőbb üzleti modellt kínál – a Spotify-hoz hasonló streaming-szolgáltatások egy-egy dal lejátszásáért gyakran csak filléreket fizetnek az alkotóknak.