- Ön gyakran beszél az oktatás és a tanulás fontosságáról. A világban zajló viták alapján nagyjából fele-fele arányban feszülnek egymásnak a mindenkori álláspontok. Ön szerint ki áll most épp győzelemre, ha egyáltalán csatáról lehet beszélni?

- Sok országban, így az az Egyesült Államokban is újra kell gondolnunk, hogy mit tanítunk az iskolákban és ez milyen szerepet játszik abban, hogy a társadalom működésében aktívan résztvevő felnőttekké váljanak a tanulók. Azt gondolnád, hogy van egy pillanat, amikor valaki jó emberré, jó szomszéddá válhat, de valójában egészében, globálisan kell kezelnünk a kérdést.  Erre van szükség, hogy fajunk és a civilizációnk fennmaradjon ebben az ökoszisztémában, amit teremtettünk magunknak.

Azt remélem, hogy ha egy új technológia vagy bármilyen egyéb fenyegetettség megjelenik, akkor képesek leszünk tanulni, és gyorsan reagálni rá. Ez mindenképp egy macska-egér játék. Ilyen a természet, minden valaminek a válaszaként jön létre, fogalmazódik meg. Ha nem érkezik idejében válasz, akkor megkezdődik a civilizáció felbomlása.

- Ha lenne rá lehetősége miként alakítaná át a tudományos oktatást?

- Nem tartom magam egyetlen szakterület kiemelt képviselőjének sem, sokkal inkább azt akarom elérni, hogy megmutathassam: az egyes kérdések mögött rejlő részletek, és a kellő ismeretek birtokában mindenki maga dönthet. Én nem akarok dönteni helyetted, ne azért tegyél bármit, mert "Tyson azt mondta". Azt akarom, hogy azért cselekedj, mert jól informált vagy, átláttad, amit lehetett, és magad döntesz arról, hogy igen, ez így helyes. Ebben az esetben érezném magam sikeresnek, mint tanító, és nem, mint valami despota, aki csak uralja és irányítja mások életét.

Az oktatási rendszer nagy hiányossága, hogy a tanulót egy olyan üres edénynek tekinti, amely megtölthető tetszőleges tartalommal, majd lezárná, és világgá engedné. Éppen ezért van az, hogy ha valaki új dologgal találkozik az életében, az első reakciója az ellenállás: "Nem így tanultam, nem akarom, hogy így legyen" mentalitással.

A legveszélyesebb az, amikor a vágyvezérelt gondolkodásod felül akarja írni a világ objektív igazságait. Az oktatási rendszernek éppen ezért az lenne a legfontosabb feladata, hogy megadja az embernek a nyitottságot, a kíváncsiságot a világ megismerésére. Fel kell ismerni az objektív igazságokat, mert vannak tudományos tények, függetlenül attól, hogy ki melyik kultúrában él, vagy mi a vallása. Ezt kell a civilizáció alapjának tekinteni, máskülönben csak egy ingatag kártyavárról beszélhetünk.

Getty Images

Olyan neveltetés kell, amelyben nincs meghatározott prekoncepció, amely képes kíváncsi emberré nevelni. Ha bármi új történik, akkor az legyen a reakció, hogy "meg akarom ismerni". Meg kell vizsgálni, kérdezni róla, hogy az egyén képes legyen eldönteni, mikor van elég információ birtokában, hogy az igaz és a hamis között dönthessen.

A szkepticizmus nem azt jelenti, hogy mindenben kételkedünk, hanem azt a tudást, hogy mikor van elég bizonyíték, hogy valamit tényként elfogadjunk és továbblépjünk. Iskolában is találkoztam olyannal, aki szerint a föld lapos, mondván, ő csak szkeptikus. Van a nyitottságnak egy olyan szintje, amikor csak "elfolyik" az agyad, és elveszíted a képességet, hogy gondolkodj és kritikusan viszonyulj az információhoz, amivel találkozol.

- Hogy látja a mesterséges intelligencia várható szerepét az emberiség működésében, amiről előadást is tart a magyar közönségnek?

- Az AI már amúgy is markánsan része az életünknek, gondolok itt olyan alapvetésekre, mint amikor megkérem a telefonom, hogy tervezzen nekem egy útvonalat a nagymamához, az pedig jelzi nekem, hogy az úton valahol éppen dugó van. Ha ilyen technológiád lett volna néhány évtizede, azt mondták volna rád, hogy boszorkány vagy varázsló vagy.

Az egész lényege az, hogy a technológia miként szolgálja a céljaidat. Van, aki azt mondja, hogy a telefon és annak alkalmazásai nem minősülnek mesterséges intelligenciának. Én erre azt mondom, hogy ez egy képlékeny terep. Volt, hogy az emberiség arról gondolkodott, hogy képes-e egy számítógépes felület elhitetni valakivel, hogy egy valós emberrel társalog. Ez volt a Turing-teszt, mostanra azonban már ez is kevés a döntéshez. Vegyük például a sakkot, amit az ember talált fel, mára mégis megveri benne a gép. Én nem tartom a mesterséges intelligenciát nagyobb veszélynek, mint hogy a sakkban vereséget szenvedünk egy gép ellen. Nem ért véget világ, amikor ez először előfordult.

A mesterséges intelligencia szerepe, hogy hatékonyabban tudjunk elvégezni a feladatokat, ebben semmi kivetnivalót nem találok. És egyáltalán nem félek attól, nem osztom a rémképeket, hogy felülkerekednek a gépek. Ha az ember fizikai formájára gondolunk, amely két lábbal és karral rendelkezik, nincs benne semmi különleges. Sőt ha a tervezőasztalról kerülne ki a test, kitalálhatnánk hatékonyabbat is. Ha bölcs irányítása lesz a mesterséges intelligenciának, az csak hasznára válhat a társadalomnak.

- Mi van akkor, ha baj van és a fejemre esik egy drón vagy elüt egy önvezető autó? Az iparágban most ennek a felelősségnek a megállapítása az egyik kiemelt kérdés.

- Minden technológiának megvan a kockázata. Sokkal kevesebbet hallani arról, hogy hányan haltak meg a repülés feltalálásakor, különösen arról nem szólt a diskurzus, hogy célzottan a gazdagok haltak bele, mivel ők tudták megfizetni. Ugyanez volt az autók megjelenésekor. Lehetett volna azt mondani, hogy tiltsuk be az autókat, vagy esetleg találjunk fel egy olyan módszert, amellyel biztonságosabb lehet a közlekedés. Idővel megjelent a stop tábla és a gyalogosátkelő, amelyek mára nemzetközileg is elfogadottak.

Ha látjuk is egy technológia értékét, akkor sem láthatod előre a használatával járó összes kockázatot. Valóban előfordulhat, hogy a fejedre esik egy drón. De ami igazi pusztítást végezne, az az lenne, ha a műholdrendszer, ami az önvezető autóknak biztosítja a koordinátákat megsemmisülne valamilyen katonai támadásban. Akkor az autók tömegesen összeütköznének, ami nagy baj lenne. Ez ellen védekezünk, éppen úgy, ahogy megvédjük a vízellátásunkat és egyéb létfontosságú infrastruktúránkat. Így alapvetően mindez nem jelent a civilizációnknak egy teljesen új kihívást.

- Az idei vírusévben nagyon megnőtt a maszkok, kesztyűk használatából jövő műanyaghulladék mennyisége. Ön szerint lesz valaha mód mindezt összeszedni és belelőni a Napba?

- Szerencsére a vírus nem él örökké, ultraibolya fénnyel, egyes molekulákkal lehet ellene tenni. Egy uszodának a víztisztító rendszere is ilyen elven működik. A műanyaggal az a baj, hogy a természet nem ismeri, nem tudja lebontani. Fel tudja törni, de akkor is műanyag marad, miközben a biodegradáció (biológiai lebomlás) esetében egyre kisebb molekulákká alakul át az anyag. Egyelőre nincs megfejtésem, azon túl, hogy feltalálhatnánk egy baktériumot, amely "szereti" megenni a műanyagot. Sokfajta baktérium van, ami egészen meglepő dolgokkal táplálkozik.

Annak azonban, hogy valamit eljuttassunk a Napba, hatalmas az energiaigénye. Le kell győzni a Föld tengelyforgásának sebességét, ahogy kering a Nap körül a bolygó. Egy ilyen ötlet csak valami nagyon veszélyes dologra adott reakció lehet, de arra nem megoldás, hogy nem volt kellő előrelátásunk.

Neil deGrasse Tyson 62 éves, amerikai asztrofizikus, a közösségi médiában és a National Geographic csatornán a tudományt milliók számára érthetően bemutató, több televíziós sorozatban feltűnő világsztár. Tyson a szórakoztatóipari oktatómunkája által ismert a széles közönségnek, amiben szívesen nyilatkozik sportműsorokban egy labda elrúgásának fizikájáról, ahogy arról is, hogy milyen hatása lenne annak ha egy csillagromboló belépne a Föld légterébe. Emellett a NASA-tól kezdve számos egyetem és tudósközösségtől kapott már elismeréseket munkájáért.