Az NBC információi szerint ez lehet az Egyesült Államok történetének legnagyobb számítógépes támadása egészségügyi intézmények ellen - írta az MTI.

A Universal Health Service (UHS) egészségügyi szolgáltató intézménye elleni támadások vasárnap kezdődtek, a nyilvánosságra került első információk szerint zsarolóvírusokkal bénították meg az informatikai rendszereket. Hétfőn az orvosok és az ápolók már csak kézzel tudtak jelentéseket, recepteket, kezelési útmutatókat megírni.

A több mint 35 ezer orvost és ápolót foglalkoztató szolgáltatónak klinikái, kórházai és kisebb rendelőintézetei vannak Massachusettstől Nevadáig és Új-Mexikótól Texason át Észak-Karolináig szerte az Egyesült Államokban.

A cég nem kommentálta a történteket, csupán közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben tudatta, hogy számítógépes rendszerei jelenleg nem működnek.

A számítógépes bűnözők gyakran telepítenek zsarolóvírusokat, bár egészségügyi intézményeket eddig ritkán támadtak meg. Az NBC információi szerint idén szeptember elején a németországi Düsseldorf egyik kórháza ellen követtek el ilyen jellegű kibertámadást, s egy páciens - akit emiatt át kellett szállítani egy másik kórházba - meg is halt.

2017 májusában a WannaCry néven elhíresült zsarolóvírussal bénítottak meg kórházakat az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és még sok más országban. Év végére kiderült: az észak-koreai kormányzatnak dolgozó számítógépes bűnözők voltak az elkövetők.