Chris Rennard, a brit parlament felső kamarájának, a Lordok Házának tagja volt az első, aki felhívta a figyelmet a történtekre Twitter-üzenetében:

"kibertámadás érte a Westminstert, a parlamenti email fiókok távolról nem elérhetőek, szöveges üzenetben továbbítsák a sürgős üzenteket."

A brit alsóház szóvivője megerősítette: illetéktelenek próbáltak hozzáférni a törvényhozás elektronikus levelezéséhez, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a képviselők és a parlamenti dolgozók elektronikus postái megfelelő eszközökkel vannak védve - írja az Inforádió.

Vizsgálják a történteket, és az országos kiberbiztonsági központtal (National Cyber Security Centre, NCSC) együttműködve további intézkedéseket hoztak a számítógépes rendszer védelmére. Az elmúlt napokban a brit sajtóban olyan jelentések láttak napvilágot, miszerint hackerek brit parlamenti képviselők jelszavait árulták eladásra az interneten.

Henry Smith brit konzervatív politikus ugyanakkor a Twitteren humorral próbált enyhíteni a szombati történteken: "Kim Dzsong Un (észak-koreai vezető), Vlagyimir Putyin (orosz elnök), vagy anyja padlásán egy fiatal fiú indított kibertámadást." Nagy-Britanniában májusban több tucat egészségügyi intézményt ért zsarolóvírus-támadás, fennakadást okozva a betegek ellátásában. A WannaCry nevű elektronikus kártevő mintegy 150 országban fertőzött meg számítógépes rendszereket.