Kína 50 éven belül megépítendő holdbázisának célja, hogy megszilárdítsa az ország Holdon tartózkodási terveitírja az IT Business. 

Korábban, egy 2020-as kínai Hold-misszió alkalmával egy személyzet nélküli űrszonda hozott vissza elemezhető talajmintákat a Földre, első Holdra-szállását pedig 2013-ban teljesítette az ország, hosszú távú terve azonban az, hogy 2030-ra embert is küld a bolygóra.

A Hold az űrkutatás középpontjában

A Holdat elsőként 1959-ben egy szovjet űrszonda, a Luna-2 látogatta meg, ember pedig először 1969. július 21-én lépett a Hold felszínére Neil Armstrong személyében, aki az amerikai Apollo holdkutatási program egyik űrhajósa volt. A Hold volt az első idegen égitest, amelyre az ember eljutott. Az expedíció elhíresült mondata is Neil Armstrong nevéhez fűződik: "Ez kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek."
Kép: NASA

A mostani Csang’o 6,7 és 8 küldetések alkalmával a tudósok olyan újrahasznosítható erőforrásokat keresnek a felszínen, amelyek biztosítanák a hosszú távú emberi tartózkodást a Holdon

Nagy a verseny, ugyanis az Európai Űrügynökség nem kisebb tervet dédelget, mint hogy növényeket termesztene a Holdon.

A japán-amerikai privát misszió rakétája közeledik a Holdhoz

Miközben a közelmúltban a világ a SpaceX Starshipjének első Föld körüli tesztrepülésére figyelt, ami egy hatalmas kontrollált robbanással ért véget, érdemes odafigyelni arra, hogy még decemberben egy japán vállalat is fellőtt egy rakétát, a HAKUTO-R-t, azzal a céllal, hogy a Hold felszínén landoljon. Bővebben itt --> 

 

A kínai Csang’o 8 az égitest környezetét és ásványi összetételét fogja vizsgálni, illetve azt is kideríti majd, hogy az olyan technológiák, mint a 3D nyomtatás használható-e a felszínen. Kína ugyanis 5 éven belül szeretné megkezdeni egy holdbázis építését, méghozzá az ott található talajból.