Két amerikai szenátor kedden levelet küldött a TikTok vezérigazgatójának, amelyben azzal vádolják a vállalatot, hogy félrevezető állításokat tett a kongresszusi meghallgatáson arról, hogyan tárolja és kezeli az amerikai felhasználók adatait – számolt be róla a The New York Times.

Egy demokrata és republikánus szenátor közösen írt levele elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan tárolja a személyes adatokat a kínai ByteDance, illetve hogyan férhetnek hozzá az ottani alkalmazottak ezekhez az információkhoz.

Mélységesen felháborít és aggaszt bennünket, hogy a TikTok ismét félrevezető, pontatlan vagy teljesen hamis információkat szolgáltat a kongresszusnak és ezáltal a felhasználóknak

– írják levelükben.

A TikTok évek óta azon dolgozik, hogy meggyőzze az amerikai kormányt arról, hogy elkülönítheti amerikai tevékenységét és elzárhatja az amerikai felhasználói adatokat, mivel aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a vállalat átadhatja ezeket az információkat a kínai hatóságoknak.

A Kínai Kommunista Párt rengeteg privát- és állami információt szerezhet meg a TikTok felhasználóitól, ezért az országok sorra tiltják be az alkalmazás használatát kormányzati eszközökön. A közösségi oldal közben azon dolgozik, hogy meggyőzze a kormányokat arról, hogy nincsenek felhasználói aggályok. Erről azonban nem sikerült meggyőzni a legtöbb államot.

Itt a lista: ezek az országok tiltják be a platformot.

Itt az első amerikai állam, ahol tényleg betiltják a TikTok-ot

Már nemcsak a szervezetek, hanem a magánszemélyek is érintettek. → Bővebben

A TikTok „felülvizsgálja a levél tartalmát”, ugyanakkor továbbra is pontosnak tartják a kongresszusi kihallgatáson adott válaszaikat.

  • A Forbes korábbi beszámolója szerint a TikTok a tartalomgyártók pénzügyi adatait, köztök az adóazonosító jeleket és társadalombiztosítási számokat kínai szerveken tárolhatja, ahol az ottani alkalmazottak hozzáférhetnek ezekhez. Ezt a vállalat azzal indokolta, hogy az alkalmazásban pénzt kereső alkotóknak történő kifizetésére a ByteDance anyavállalat adatbázisát használja.
  • A The New York Times pedig néhány napja arról írt, hogy a TikToknál a Lark nevű belső üzenetküldő rendszeren keresztül amerikai felhasználói adatokat (például jogosítványokat), sőt gyermekeket szexuálisan zaklató tartalmakat is megosztottak egymással.

Ők kaszálnak milliárdokat a TikTokon, de kegyetlen nagyot bukhatnak

A népszerű videómegosztó platformot üzemeltető cég és a tartalomgyártók is temérdek pénzt keresnek a reklámokból. A Napi.hu összegyűjtötte azokat a tiktokkereket, akik a legnépszerűbbek és ezáltal a legtöbbet viszik haza.