Koronavírus: egy sor változást jelentett be a Vodafone a járvány miatt

A Vodafone Magyarország összeállította azokat a lépéseket, amelyekkel a vállalat segíteni szeretné a magán- és vállalati ügyfeleinek boldogulását a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben.
Szabó Zsuzsanna, 2020. március 23. hétfő, 16:15
Fotó: Shutterstock

A Vodafone Magyarország pontokba szedte, hogy miként segíti a rendelkezésére álló technológia segítségével a magán és vállalati ügyfeleinek, valamint a hatóságok boldogulását a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. A vállalat reményei szerint ezzel a járvány negatív hatásainak csökkentéséhez is hozzájárulnak.

Egyrészt a Vodafone hangsúlyozza, hogy mindent megtesz a hálózati minőség fenntartásáért. A vállalat ezt azért gondolja fontosnak hangsúlyozni, mert a hálózatok használata jelentősen megnőtt az elmúlt napokban, és arra számítanak, hogy ez a tendencia folytatódni fog. A Vodafone Magyarország extra kapacitást adott a vezetékes, szélessávú és mobilhálózataihoz az ügyfelek megnövekedett igényeinek kielégítésére, illetve bővítette VPN-képességét annak érdekében, hogy munkavállalóinak zavartalan munkakörülményeket biztosítson az otthoni munkavégzéshez - emlékeztet a közlemény.

A telekommunikácós cég továbbá megjegyzi, hogy folyamatos kapcsolatban vannak a hatóságokkal annak érdekében, hogy a szolgáltatás minősége és a hálózat ne kerüljön veszélybe, illetve a kritikus szolgáltatásokat nyújtó beszállítóinkkal is folyamatos a kapcsolattartás.

Támogatás az egészségügyi szolgálatok számára

A Vodafone Magyarország a legfontosabb állami feladatok ellátásához is kész biztosítani a hálózati kapacitást. Ennek keretében kiemelik, hogy a Vodafone az egészségügyi szolgálatok számára is szeretne minden támogatást felkínálni, így a szolgáltató kész a kórházak számára további hálózati kapacitást és szolgáltatásokat nyújtani.

Iskolásoknak

Az iskolák bezárása miatt a Vodafone Magyarország azzal könnyítené a tanárok és a diákok életét, hogy a legfontosabb oktatási forrásokat tartalmazó weboldalakat és applikációkat (például: mozaweb.hu, oktatas.hu, nkp.hu, videotanar.hu, ekreta.hu) adathasználat nélkül teszi elérhetővé az ügyfelek számára.

A cég közlemény kiemeli, hogy adatkeret használata nélkül lesz elérhető a Vodafone Magyarország Alapítvány, Vodafone Apptár androidos applikációja is, ahol több száz ingyenesen letölthető, tanulást segítő (digitális oktatás bevezetéséhez szükséges útmutatók, videók, kurzusok) program található. Ezek szűrhetők tantárgy, évfolyam és kompetencia szerint, illetve használhatók mobiltelefonon és tableten egyaránt.

Emellett ingyenesen érhető el a Vodafone Alapítvány 30 órás akkreditált E-skola elnevezésű e-learning képzése is, amely szintén nagy segítséget jelenthet a jelenlegi helyzetben a pedagógusok számára a digitális oktatásra való átállásban.

Adományvonal

A Vodafone adománygyűjtó vonalat is üzemeltet, amelyet a Vodafone hálózatából a 1357-es számon lehet elérni.

A lakosság informálása céljából a szolgáltató létrehozott egy külön weboldalt, amely tartalmazza a különleges helyzethez és a speciális szolgáltatásokhoz kapcsolódó összes információt. Emellett a Vodafone Magyarország közösségi média csatornáin folyamatosan tesz közzé tartalmakat az egészségügyi helyzettel és a digitális oktatással kapcsolatban, ezáltal fontos információkhoz juttatva a lakosságot.

A kisvállalkozások támogatása

Az otthoni élet és munka megkönnyítése, valamint az ellátási láncban lévő kis- és mikrovállalkozások támogatása érdekében a szolgáltató +15GB adatkeretet biztosít minden lakossági ügyfelének a következő három hónapra 5GB-os havi ciklusokban. Az extra adatkeretet a My Vodafone applikáción keresztül tudják aktiválni a havidíjas és feltöltőkártyás ügyfelek. Az általános ügyintézésre továbbra is a My Vodafone applikációt javasolja a szolgáltató a hatékonysági és biztonsági szempontokat szem előtt tartva a következő időszakban. Az extra adat a UPC mobil ügyfeleknek is elérhető, számukra automatikusan bekapcsolta a Vodafone Magyarország a kedvezményt.

Az extra mobilnet mellett a Vodafone Magyarország minden otthoni digitális TV előfizetéssel rendelkező ügyfele számára elérhetővé tette a Premium TV és a FilmBox Pro csomagban lévő csatornákat április 30-ig. A Premium TV csatornák UPC TV előfizetéssel érhetőek el, míg a FilmBox Pro csomag UPC és Vodafone TV előfizetéssel is. Az oktatási anyagok elérhetősége érdekében a Vodafone Magyarország az M5 tévécsatornával bővítette analóg csatornakínálatát.

Szünetel a kötelező adategyeztetés

A szolgáltató felfüggesztette továbbá a kötelező adategyeztetést, ennek elmulasztása miatt senkinek sem fogják kikapcsolni az igénybe vett szolgáltatást.

A vállalkozások támogatása érdekében a Vodafone Magyarország vállalati és hivatali ügyfelei 3 hónapon át összesen 15GB díjmentes kiegészítő adatot igényelhetnek minden, már adattal rendelkező hangalapú előfizetésre, illetve most hűségszerződés nélkül - akár 1 hónap időtartamra is - válthatnak magasabb adatopcióra kedvezményes áron. Emellett az otthoni munkavégzés hatására megnövekedett adatforgalom miatt lehetőségük van a sávszélesség soron kívüli bővítésére a meglevő bérelt vonali szolgáltatások esetében.

Rövidebb kifizetési átfutás

A mikro- és kisvállalkozással rendelkező beszállítói számára az anyagi nehézségek enyhítése érdekében 60-ról 15 napra rövidíti számlafizetési idejét a Vodafone Magyarország.

A Vodafone a fentiek mellett hozzáteszi, hogy a szolgáltató folyamatosan kapcsolatban áll a hatóságokkal és teljesíti a jogszabályok szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét. Ugyanakkor hangsúlyozza a szolgáltató, hogy felkészült a célzott sürgősségi hívás és SMS-szolgáltatás biztosítására, ha ezt a hatóságok szükségesnek ítélik meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK