Öt éve, hogy a Windows 10 megjelent, és ugyan azóta több jelentős módosítást is kapott az operációs rendszer, a Start menü nem igazán változott - írja a 24.hu

A hivatalos Microsoft 365 Facebook-oldalon közzétett dizájn ugyan a Pride hónap apropójából készített témát ábrázol, de már kiszúrható rajta a letisztultabb Start menü áttetsző háttérrel, illetve a Fluent Design formanyelv lapján tervezett ikonok is. Ugyan egy ideig arról lehetett hallani, hogy a jövőben már nem lesznek élő csempék, egyelőre a látvány elemeit képezik, igaz az eddiginél kevésbé hangsúlyosan.

Észrevehető továbbá, hogy a statikus csempéken már csak piktogramok maradtak, a feliratok eltűntek.

Azt még nem tudni, hogy élesben mikor lesz látható a változás és melyik frissítéssel teszi elérhetővé a Microsoft, de mivel nem igazán rejtegetik a dizájnt, vélhetően már nem kell sokat várni - írja a portál.