Törvényben tiltaná a lengyel igazságügyi minisztérium a közösségimédia-cégeknek, hogy olyan posztokat távolítsanak el, amelyek nem ütköznek más állami szabályozásokkal - írja a 444.hu. Az ötlet azután született, hogy a Facebook hetekre letiltotta Donald Trump amerikai elnök megjelenését a közösségi portálon.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök néhány napja erre célozva arról írt, nem a nagyvállalatok algoritmusainak kellene eldönteniük, mely vélemények helyénvalók, és melyek nem.

A Guardian által idézett igazságügyi államtitkár szerint az elnök fiókjának eltávolítása képmutató és politikailag motivált, ezért szeretnék elérni, hogy ugyanez ne fordulhasson elő Lengyelországban. A tervek szerint az állampolgárok internetes beadvánnyal fordulhatnának bírósághoz, ha úgy érzik, jogtalanul törölték a posztjukat. A döntésnek ezután hét napon belül meg kellene születnie.

A Facebook az elmúlt években számos lengyel szélsőjobboldali szervezet és politikus oldalát blokkolta, amiért megsértették a közösségi irányelveket. Volt köztük olyan, amit 780 ezren követtek. A lengyel kormány tagjai maguk is szívesen tesznek közzé LMBT- és menekültellenes megnyilvánulásokat.