Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Drasztikusan visszaesett az okostelefonok eladása világszerte, de ez nem minden gyártót érint egyformán: korábban a Huawei bevételcsökkenéséről számoltunk be, amit tovább súlyosbít, hogy az amerikai Biden-kormányzat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva korlátozza a Huawei amerikai működését.

kínai Lenovo Group Ltd. 24 százalékos bevételcsökkenésről jelentett pénzügyi harmadik negyedéve alapján, ami már a második egymást követő visszaesés, mivel tovább esett a számítógépek és az okostelefonok iránti globális kereslet.

A hagyományos kivitelű személyi számítógépek (PC) világelső gyártója közölte, hogy a december végével záródott negyedévben

15,3 milliárd dollár volt a bevétele, ami 24 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

Elemzők várakozásának átlagában nagyobb bevétel, 16,39 milliárd dollár szerepelt.

Az adózott eredmény 32 százalékkal, 437 millió dollárra csökkent.

Lenovo hongkongi részvényei 4,5 százalékos mínuszban álltak pénteken közép-európai idő szerint röviddel reggel hét óra előtt.

A Gartner informatikai piackutató cég az MTI szerint a múlt hónapban megállapította, hogy idén valószínűleg második egymást követő évben csökken a PC-k és mobiltelefonok kiszállítása a világon. A tavalyi 16 százalékos visszaesés után idén várhatóan 6,8 százalékkal csökkennek a PC-kiszállítások a Gartner szerint.