Az előző kilencven napos felfüggesztés hétfőn járt le, az újabb hosszabbítás november 19-éig tart - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.

Az amerikai kereskedelmi miniszter egyben bejelentette, hogy további 46 Huawei leányvállalatot tesznek fel arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.

A Huawei tavaly csaknem 70 milliárd dollárért vásárolt alkatrészeket, ebből 11 milliárd dollárért amerikai cégek szállítottak, olyanok, mint például a Qualcomm, az Intel vagy a Micron Technology.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium május 21-én függesztette fel először kilencven napra a Huawei elleni hozott korlátozó intézkedéseket. A lépést akkor a minisztérium azzal indokolta, hogy időt adnak a vállalatoknak a szükséges intézkedések meghozatalára, a minisztériumnak pedig arra, hogy kidolgozza hosszú távra szóló saját rendszabályait, amelyek megfelelnek a jelenleg a Huaweitől függő amerikai és külföldi távközlési szolgáltatók érdekeinek.

Az amerikai kereskedelmi miniszter a Fox tévécsatornán hétfőn azt mondta, hogy az újabb kilencven napra azért van szükség, mert a mezőgazdasági ágazatban érdekelt egyes cégek függenek a Huaweitől.

Donald Trump amerikai elnök a hétvégén egészen másképpen beszélt. Azt mondta, hogy "a Huawei egy olyan cég, amellyel egyáltalán nem tudunk üzletelni. Nem akarok velük semmilyen üzletet, mivel a vállalat nemzetbiztonsági kockázatot jelent".