A hatóság a felek kérelmére - gazdasági érdeküket és az előfizetői szolgáltatások folytonosságát mérlegelve - engedélyezte az új eljárás lezárásáig az összefonódás végrehajtásának folytatását a tranzakció többi részét illetően kirendelt ellenőrző biztos felügyelete mellett.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018 májusában - feltételek és kötelezettségek előírása mellett - járult hozzá, hogy a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. (Digi) megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t (Invitel). A hatóság által előírt egyik kötelezettség a Digivel egy csoportba tartozó i-TV Digitális Távközlési Zrt. (i-TV) által nyújtott televíziós műsorterjesztési szolgáltatásokra vonatkozott, amelyeket az i-TV tőle független kábelhálózatokat bérelve valósít meg.

A döntés előírta, hogy azokon a településeken, amelyeken a Digi az i-TV szolgáltatással jelen van, a felvásárlással pedig megszerzi a párhuzamos Invitel vezetékes távközlési hálózatát is, a helyi kábelhálózatokat üzemeltető társaságokkal kötött i-TV-s bérleti szerződéseit nem hosszabbíthatja meg. Ezzel a GVH biztosítani kívánta, hogy az adott területeken az összefonódást követően ne csak a Digi csoport műsorterjesztési szolgáltatásait lehessen igénybe venni, így a fogyasztók számára elérhető maradjon a független versenytársak közötti választási lehetőség.

A versenyhivatal azonban a határozat meghozatalát követően észlelte, hogy döntése az ügyfél által közölt, feltételezhetően félrevezető tényeken alapult. A GVH ugyanis olyan piaci jelzéseket kapott, hogy a határozat szerinti kötelezések nem terjednek ki valamennyi, az i-TV és az Invitel területeit átfedő településre.

A hatóság 2018. augusztus 29-én versenyfelügyeleti eljárást indított, amelynek következtetései alapján a Digi az eredeti eljárásban elmulasztotta jelezni a hivatalnak, hogy a tervezett kötelezés nem terjed ki az átfedéssel jellemezhető teljes területre. Az eredeti döntés ugyanis csak 23 ilyen településre terjedt ki, holott azok teljes száma 89. A hatóság ezért visszavonta az alapeljárásban hozott határozatát, továbbá 90 millió forint bírságot is kiszabott a jogsértésért.

Napi.hu

A döntés visszavonása miatt az abban szereplő kötelezések - így az i-TV-s szerződések felbontására (meg nem hosszabbítására) vonatkozó előírások - megszűntek. A hatóság közlése szerint ezeket új eljárásban részletesen megvizsgálja, és új döntéssel pótolja korábbi határozatát. Mivel a döntés visszavonása miatt az időközben végrehajtott tranzakció jogellenessé válik, a GVH egyúttal - a felek gazdasági érdekét és az előfizetői szolgáltatások folytonosságát mérlegelve - a Digi kérelmére hozzájárult ahhoz, hogy az új eljárás lezárultáig a vállalkozás - ellenőrző biztos felügyelete mellett - fenntarthassa és folytathassa az Invitellel történő összefonódása már megkezdett lépéseit (pl. hálózata és szolgáltatásai átvételét, az azokon indult fejlesztéseket és a társaság integrációját).