Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A digitális fejlődés terén Magyarország európai szinten, egyben regionálisan is az élmezőnybe tartozik – derül ki a Microsoft kimutatásából.

A vállalat elindított egy új, nyers adatokat rendszerező és feldolgozó eszközt, ami többek között az Eurostat, a World Bank, az OECD, az Euromonitor és a DESI (Digital Economy and Society Index) adatait dolgozta fel, majd megalkotott belőlük a hazai gazdaság digitális érettségét leíró 55 mutatót.

Ezek között szerepel például a startup-ok, a szélessávú internetkapcsolattal rendelkező előfizetők száma, az internetkapcsolat sebessége, az ICT szektor hozzájárulása a GDP-hez és a foglalkoztatottsághoz, az e-kereskedelem fejlettsége, a lakosság digitális írástudása, az otthoni, illetve hibrid munkavégzés elterjedtsége, a digitális közszolgáltatások elérhetősége. 

Mint azt Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója az eredmények ismertetésekor elmondta, az ország sok területen kifejezetten jó pozícióban, más országokhoz mérten eleve mérhető versenyelőnyben van. Ez olyannyira igaz, hogy a lehetőségek kellő kiaknázásával néhány év alatt, már 2025-re akár 9 milliárd euróval nőhet az ország összterméke.

Informatikusok mindenhol

"Feltűnő, hogy Magyarország kiemelkedik a régióból a számítástechnikai szakértelemmel rendelkező szakemberek foglalkoztatottságában. Teljesen bevett a gazdaság lényegében miden területén, hogy a cégek foglalkoztatnak IT szakértőket"- mondta Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.

 

 

 

A vállalatok tisztában vannak az innováció fontosságával, ezt támasztja alá, hogy itthon rendkívül magas a kutatási és fejlesztési célokra fordított vállalati költés.

Ugyancsak az ország versenyelőnyét jelenti a digitális infrastruktúra kiépítettsége. Magyarországon nemzetközi viszonylatban nagyon jó az internet-lefedettség, a sávszélesség, a legkorszerűbb 5G technológiának a terjedésében is előkelő helyen van az ország nemzetközi viszonylatban.

Emiatt vonzó munkahely Magyarország a helyhez nem köthető munkát végző digitális nomádoknak, akiknek pont az a legfontosabb, hogy jól működő infrastruktúrához jussanak a munkájuk elvégzéséhez.

Nincs kihasználva

Azok a cégek a sikeresek, akik a felhő, IT és egyéb megoldásokat be tudják építeni a hétköznapi működésbe.

Ezen a téren viszont lemaradás van, lévén hiába van sok vállalatnál IT szakértő, a munkavállalók többségének nem biztosítanak kellő képzéseket, hogy a vállalaton belül a lehető legtöbben használni tudják a lehetőségeket.

Ezen a téren látványos a lemaradás. Míg a magyar vállalatok kevesebb, mint 10 százaléka biztosít kötelező IT képzéseket a munkavállalóiknak, ez az arány Észtországban 35 százalék.

A Microsoft felmérésével arra jutott, hogy a szükséges tudásnak és elhatározásnak a 45-64 éves, jellemzően cégvezetői korosztályban kell megfogalmazódnia, innét indulhat el a vállalaton belül is a technológiák és a használatukhoz szükséges ismeretek terjesztése, amivel a vállalati és a közszektor is jóval hatékonyabbá válhat.