Jó hír a mesterséges intelligenciával foglalkozni akaró fiataloknak

Az autonóm járművekkel kapcsolatos kutatásokat teszi gyorsabbá és hatékonyabbá a győri Széchenyi István Egyetem mesterséges intelligenciára (MI) építő projektje, amelyben robotokat vizsgálnak virtuális, szimulációs környezetben.
Szabó Zsuzsanna, 2020. december 6. vasárnap, 15:55
Fotó: Getty Images

A járműipar nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőségű ágazat, s ennek fejlesztési tevékenységét a legmodernebb technológiák támogatják, mint amilyen a mesterséges intelligencia. A Microsoft és a Széchenyi István Egyetem együttműködésével, a Mesterséges Intelligencia Tudásközpont program keretében megvalósuló projekt a jövőben több száz mérnökhallgatónak teszi lehetővé, hogy megtanulják és saját kutatásaikban is alkalmazzák a mesterséges intelligenciára épülő technológiákat.

Az önvezető járművekkel kapcsolatos technológiák megismerése, oktatása gyakran kezdődik speciális robotokkal, amelyek segítségével a mérnökjelöltek a tanulmányaikhoz szükséges kísérleteket tudnak végezni, majd saját kutatási projektjeikben is ezek támogatják őket. Az oktatási célú, úgynevezett differenciálhajtású robotok alkalmazása azért egyre gyakoribb a felsőoktatási intézményekben, mert komplex mérnöki területeken adnak lehetőséget a tudásanyagban való gyakorlatias elmélyülésre. Ezekkel az eszközökkel ilyen módon az alábbi szakterületek oktathatók:

  • stabil elektromechanikus platform tervezése és kivitelezése,
  • szenzorok implementálása és azok szoftveres kezelése,
  • különböző elektronikai megoldások együttes alkalmazása.

Az elmúlt években Magyarország egyik legjelentősebb tudásközpontjává vált győri Széchenyi István Egyetem projektjének újszerűsége e robotok számítógépes szimulációjában rejlik. Ezáltal minden olyan kísérlet és fejlesztés felgyorsítható, amelynek központi elemei a robotok. A szimulációk alkalmazásával a kutatók-oktatók és a hallgatók gyorsabban és hatékonyabban végezhetik el méréseiket, tesztelhetik megoldásaikat, amelyeket később akár valós roboton is kipróbálhatnak - derül ki a Microsoft közleményéből.

Az Azure távoli környezetben futó szimulációk több és sokoldalú vizsgálatra adnak lehetőséget úgy, hogy közben a vizsgált robot tudása olyan képességekkel bővíthető a szimulációs térben, mint az 5G vagy éppen az új szenzorok. Az önvezető, autonóm járművek elterjedésével egyre gyakrabban merül fel ezen járművek távfelügyeletének igénye és a teleoperációs rendszerek fejlesztése: a virtuális környezet ezt is támogatja. Az elkészült robotszimuláció a kiegészítő ellenőrzésekkel, mérési tervekkel együtt számos területen alkalmazható az önvezető járművekhez kapcsolódó témák oktatásához, kutatásához.

A magyar felsőoktatás és a Microsoft stratégiai együttműködésének keretében jelenleg nyolc egyetemen zajlanak előremutató és tudományos jelentőségű, mesterséges intelligenciára épített kutatások a Mesterséges Intelligencia Tudásközpontokban. A győri projekt arra példa, hogyan támogathatnak a legmodernebb technológiák kutatásokat egy olyan ágazatban, amely stratégiai jelentőségű az ország gazdaságában. A fejlesztés a járműipari oktatásban azért játszik fontos szerepet, mert a mérnök hallgatók sokkal több kísérletet tudnak elvégezni, s így tudásukat eredményesebben hasznosíthatják.

A Microsoft Magyarország támogatásával egy év alatt országszerte 8 MI Tudásközpontban indult el a munka: a központok a tudományok több területét fedik le. Az MI Tudásközpontok jelenleg a győri Széchenyi István Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Egyetemen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen valamint a Gödöllői Szent István Egyetemen működnek.

A hálózatot a Microsoft Magyarország az oktatók számára biztosított képzésekkel és speciális tananyaggal támogatja. A Microsoft az Azure számítási kapacitásait is az oktatók és a hallgatók rendelkezésére bocsátja, hogy a mesterséges intelligenciát adó technológiákról frissen szerzett ismereteik birtokában kísérletezzenek tovább és teszteljék fejlesztéseiket - derül ki a Microsoft közleményéből.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.12.06 18:39

@hedviga: Mert a pénztől okosabbak lesznek ugye? :DDD
Eddig bármennyi gépészmérnököt kérdeztem, hogy hol végzett, a győriek vörösödő fejjel válaszoltak, hogy a Széchenyin.
Amikor a kérdésre elkezdett vörösödni a fejük, akkor már tudtam, hogy Széchenyi.
A kedvenc mondat írásba foglalva egy Győrben végzett gépészmérnök hölgytől, hogy
átmenő zsákfurat.
Ha ezek ilyenek össze a mesterséges intelligenciát, akkor nem kell attól tartani, hogy az MI túlnő rajtunk, viszont ezért van az, hogy okosnak nevezünk telefonokat, házakat, tévéket, stb.
Az átmenő zsákfuratnál biztos okosabb a telefonja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.12.06 16:49

Hajrá okos magyar gyerekek! A Műegyetemeknek pedig adjanak több pénzt, hogy az oktatás jobb legyen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html