Miért adott a BKK 12 milliárdos megrendelést a T-Systemsnek?

A T-Systems piaci helyzetét betonozta volna be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azzal, hogy gyorsan és közbeszerzés nélkül megbízta az időközben becsődölt online jegyértékesítési rendszer kiépítésével - írja a megkötött szerződésekre hivatkozva a Népszava.
Domokos Erika, 2017. augusztus 21. hétfő, 13:15
Fotó: Napi.hu

A szerződéseket Csárdi Antal LMP-s fővárosi képviselő kérte ki a fővárosi önkormányzattól. A főváros láthatóan mindenáron a T-Systemset akarta helyzetbe hozni, ráadásul úgy, hogy egy másik céggel már korábban megállapodtak ugyanerről - mondta a lapnak Csárdi.

2014 októberében Vitézy Dávid akkori BKK-vezér már szerződést kötött a Scheidt&Bachmann GmBH-val a fővárosi elektromos jegyrendszer - chipes okoskártyával működő beléptetőkapuk, jegyárusító automaták - telepítéséről. Az e-fizetési üzletágban is utazó hongkongi Octopus Ltd.-vel közösen olyan rendszert fejlesztenének Budapestnek, amelyhez mobilos, illetve internetes jegyárusítás is tartozik.

Az iratokból kitűnik, a BKK láthatóan most mindent bedobott, hogy minél gyorsabban és a Telekom-cégnek adhassa a megbízást - olvasható a Népszavában. A most kiadott szerződésből kiderül, hogy többek között a vizes vébével is indokolták a fejlesztés felgyorsítását: "a rendezvényre akkreditáltan mintegy 3000 fő sportoló, körülbelül 10 ezer fő kísérő, csapattag és sportvezető és (...) akár százezer fős nagyságrendű néző, turista érkezhet" - indokolta a sürgősséget a BKK, amely szerint csak a T-Systems volt képes ezt a szolgáltatást bevezetni. "Arra hivatkoztak, hogy a meglévő, lila jegyautomaták szoftverjére fog ráépülni az online jegyvásárlási rendszer" - mondta a lapnak Csárdi, aki szerint az indoklás sántít. Az online jegyrendszer ugyanis hazai közönségnek szól.

(A BKK-s online jegyvásárló szolgáltatásról hamar kiderült, hogy több kiberbiztonsági kívánalomnak nem felel meg, hackerek támadták meg, valamint különböző réseket kihasználva akármilyen áron lehetett rajta bérletet és napijegyet venni. A T-Systems magára vállalta a hibákat  - erről részletek itt olvashatók.)

A Népszava összesítése szerint az utóbbi években 12 milliárd forint értékben kapott a T-Systems megrendeléseket a BKK-tól - így a cég szállította a BUBI közbringahálózat informatikai hátterét, a jegykiadó automaták szállítását, az utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszert, a Futárt is rábízták.

HOZZÁSZÓLÁSOK