Az Apple eltávolítja a Mir kártyákat, mint opciót az Apple Payből - közölte a Mir üzemeltetője pénteken. A Mir-t a Nemzeti Fizetési Kártyarendszer (National Payment Card System, orosz rövidítéssel NSPK) működteti. Ez az orosz központi bank tulajdonában van, tehát eddig nem volt rá érvényben a SWIFT-tiltás.

A felhasználók csütörtöktől kezdve nem tudtak új Mir-kártyákat feltölteni az Apple Pay-fiókokba. Az Apple várhatóan a következő napokban törli a meglévő lapkákat a szolgáltatásból - közölte az orosz szolgáltató a WSJ szerint. 

Az orosz hitelezők, a Sberbank, a Gazprombank és a Tinkoff Bank - amelyek mindegyike Mirt bocsát ki - pénteken a közösségi médiában értesítette az ügyfeleket, hogy az Apple Pay nem támogatja tovább a kártyákat. Az iPhone-gyártó március 1-jén közölte, hogy Oroszország ukrajnai inváziója miatt leállítja a termékértékesítést Oroszországban, és korlátozza az Apple Payt és más szolgáltatásokat.

A Google eközben szüneteltette azt a kísérleti tervet, amely lehetővé tenné a fogyasztók számára a Mir-kártyák használatát a Google Pay-en belül Oroszországban. Az orosz Izvesztyija újság tavaly októberben számolt be a Mir és a Google Pay összekapcsolásának terveiről.

A Google Pay oroszországi felhasználói fennakadásokat tapasztaltak, miután a Visa és a Mastercard felfüggesztette szolgáltatásait az országban. Az amerikai kártyahálózatok március elején közölték, hogy a nyugati vállalatok széles körű kivonulása közepette elhagyják az országot.

Az oroszok betéti és hitelkártyái továbbra is működtek az országban történő tranzakciókhoz, még a Visa és Mastercard logóval ellátott kártyák esetében is, mivel az ilyen tranzakciókat az NSPK rendszerén keresztül dolgozzák fel egy 2015-ös megállapodás alapján.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.