Magyarország élen járdigitalizáció területén, és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van – közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akinek jelenlétében Pekingben aláírták a SEEDs ösztöndíjprogramról szóló megállapodást a cég és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői hétfőn.

A miniszter kifejtette, „a vállalat segítségével folyamatos az 5G hálózat fejlesztése országszerte, emelkedik gazdaságunk technológiai színvonala és dolgozunk azért, hogy 2050-re a magyar háztartások több mint 90 százalékában legyen internetkapcsolat”.

Ha betartja a játékszabályokat, a kormány tárt karokkal várja

A kormány fenntartja a globális távközlési szállítókkal szembeni álláspontját, miszerint származási ország alapján senkit sem szabad kizárni a versenyből. A külföldi befektetőkre nyitott hazai gazdasági környezetben egyetlen szempont a mérvadó: a vállalatoknak tiszteletben kell tartaniuk a magyar törvényeket és jogszabályokat.

Bővül az együttműködés a kínai céggel:

a Közszolgálati Egyetemen is elindul a Huawei ösztöndíjprogramja, központban az 5G-vel kapcsolatos kutatásokkal és innovációval.

A legtehetségesebb diákokat támogatják a tízmilliós programmal

A Huawei szerint a globális infokommunikációs megoldásokat szállító vállalat SEEDs ösztöndíjprogramjának célja a technológiai területekre vonatkozó tehetséggondozás, például az 5G-vel kapcsolatos hallgatói kutatások támogatása. A több tízmillió forintos ösztöndíjalap olyan hallgatói projektekre is fordítható, amelyek magukban foglalják a technológia bevonását a környezetvédelembe, vagy akár a kínai technológiai szektor gazdaságának tanulmányozását.

A Huawei SEEDs Ösztöndíjprogramot 2021-ben indította el a Huawei Technologies Európában, tizenkét országban, hogy a legtehetségesebb és legambiciózusabb diákokat segítsék karrierjük fejlődésében.

A magyar egyetemek közül korábban a Pécsi Tudományegyetem, a győri Széchenyi István és az Óbudai Egyetem csatlakozott közel 30 hallgatói projekttel, s több, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián sikerrel szereplő munka is született.

Igy a pécsi egyetem Pollack Mihály Műszaki Karának hallgatója, Simon Dóra műszaki tudományi szekciójában I. helyezést ért el. Komplex kutatást végzett a virtuális valóság (VR) balesetvédelmi oktatás fókuszú, építéshelyi felhasználásának területén.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem csatlakozását a SEEDs ösztöndíjprogramhoz a magyar külgazdasági és külügyminiszter hivatalos kínai útján írta alá Falyuna Nóra, az egyetem rektori kabinetvezetője és Xie Qiulian, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója.

Okkal választották az NKE-t

Xie Qiulian elmondta, új partnereként azért választották a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE), mert kiemelt figyelmet fordítanak olyan, napjainkban égető témákra, mint a környezetvédelmi, vízgazdálkodási szakemberek képzése, a kínai gazdaság, technológia kutatása vagy a kiberbiztonság.

A magyar leányvállalat először 2014-ben kötött támogatási megállapodást az egyetemmel, majd 2021-ben a technológia és a természetvédelem fontos összefüggéseire mutattak rá azzal a projekttel, amely során a vállalat elkezdte napelemekkel segíteni az NKE Víztudományi Karán a kutatók munkáját. Az NKE tudósai távérzékelési alkalmazások tesztelésébe és fejlesztésébe kezdtek a gemenci Duna holtágak felméréséhez, amelynek fókuszában az úgynevezett Multibeam berendezésekkel végezhető mederfelvétel áll. Ez az eljárás a vízfelszín alatt lévő folyófenék széles sávjának rendkívül precíz felmérését végzi, továbbá a víz alatti objektumok feltárását is közvetlenül szolgálja, amelynek katasztrófavédelmi és vízkárelhárítási vonatkozásai is vannak.

A kutatóknak a mérésekhez szükséges a folyamatos villamosenergia ellátás, aminek a nemzeti parkban környezetkímélőnek, illetve könnyűnek és hordozhatónak kell lennie. A Huawei olyan mobil napelemes megoldást dolgozott ki az akkumulátorok töltésére, amellyel az energia az oktatási és kutatási célokat is szolgáló, mozgásban lévő mérőhajón is felhasználható.

 

Iparágak, ahol hatékony a digitalizáció

Bár az eddigi nemzetközi szakirodalom szerint a digitalizáció az üzleti teljesítmény javításának legfőbb forrása, a hazai feldolgozóipari cégeknél ez a pozitív kapcsolat egyelőre csak az esetek egy részében mutatható ki – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem kutatóinak közreműködésével készült, átfogó vizsgálat. Bővebben>>>

Kína a magyar külpolitika egyik fő pillére

Az ösztöndíjmegállapodás kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a kormány külgazdasági stratégiájának egyik fő pillére továbbra is a Kínához fűződő gazdasági kapcsolatok. "Ebben a legfontosabb szerepet az olyan vállalatok játszák, mint a Huawei, amely Magyarországon nemcsak befektet, munkahelyeket teremt, hanem megosztja a technológiai tudást, aktívan támogatja a hazai felsőoktatást" - közölte.

Az együttműködés igazi nyertesei azok a diákok, kutatók lesznek, akik a Huawei segítségével a legmodernebb technológiákat tanulmányozhatják

– hangsúlyozta Falyuna Nóra, az egyetem rektori kabinetjének vezetője.