A Sensor Tower szokásos, negyedéves piaci jelentése szerint az idei első negyedévben 21,2 milliárd dollárt költöttek a mobiljátékosok az App Store-on és a Google Play Store-on keresztül különböző videojátékokra, illetve az alkalmazásokon keresztül megvásárolható tartalmakra, ami nagyjából 6 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest - olvasható a portálon.

Bár a piac negyedéves viszonylatban tavaly már kétszer is visszaesést mutatott (a második és a negyedik negyedévben), most először fordult elő, hogy a számok az egy évvel korábbi állapothoz képest rosszabbak lettek.

A legnagyobb visszaesés a mobiljátékok forgalmát tekintve három legnagyobb piacon, az Egyesült Államokban, Japánban és Kínában volt mérhető, ahol rendre 10, 18 és 1 százalékkal esett vissza a forgalom - a sorrend ezzel együtt nem változott, a TOP5-ös listába végén azonban történt egy helycsere, itt Németországot megelőzte Tajvan, mely a legnagyobb, 7 százalékos bevételnövekedést hozta a szegmensen belül.

Eközben nem változott a negyedéves alkalmazásletöltési szám, mely a pandémia kitörésével jelentősen megugrott és 2020 második negyedévében ért a csúcsra, azóta viszonylag stabil szinten áll, negyedévenként mintegy 14 milliárdos letöltési rátával.

A mobiljátékokon piaca mellett a globális alkalmazáspiac is megtorpanni látszik, a TradingPlatforms elemzése szerint az idei első negyedévben mintegy 32,5 milliárd dollárt költöttek a felhasználók a globális alkalmazás-piactereken, ami mindössze 0,6 százalékos növekedés.