Június 15-től jelentős változás történik az európai uniós állampolgárok életében, egy új területen törli el a határokat az EU. Ettől a naptól ugyanis, ha az EU-n belül utazunk, a határok átlépésével nem kell a roamingdíjaktól tartanunk, miután a hazai díjakon felül a szolgáltatók csak kivételes esetekben számolhatnak fel uniós roaming (barangolási) többletdíjakat.

Többekben felmerült, hogy a szolgáltatók megpróbálják majd az új szabályozást kikerülni, vagy megtalálni a módját, hogyan is lehetne többletdíjat felszámolni az ügyfeleknek - amelyre az Európai Bizottság szakemberei szerint egyes tagállamokban voltak kísérletek -, ám a brüsszeli javaslattevő-végrehajtó testület is és a magyar hatóság, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is jelezte, hogy árgus szemekkel figyelik a szolgáltatók roaming-díjszabási gyakorlatát és ha szükséges megteszik a lépéseket. Az NMHH egy korábbi közleményében azonban hangsúlyozta, hogy a hatóság eddigi tapasztalatai szerint a magyarországi szolgáltatók betartották a roamingdíjak csökkentésére vonatkozó előírásokat.

Tehát a lényeg: az új szabályok értelmében külföldön is a hazai díjszabás szerint lehet majd telefonálni, üzenetet küldeni és fogadni, internetezni és regisztrálni sem kell külön a szolgáltatóknál. Viszont, hogy ne lehessen visszaélni a roaminggal, a "Mobilozz úgy, mint otthon" (roam like at home) elv alapján a mobiltelefonáláshoz kapcsolódó szolgáltatásokat az időszakos külföldi tartózkodások során lehet igénybe venni a hazai feltételekkel. Ennek értelmében az előfizetők a hazai díjcsomagokban meghatározott időtartamú hanghívást kezdeményezhetnek és a díjcsomagoknak megfelelő számú sms-t küldhetnek az Európai Gazdasági Térség területén - azaz az Európai Unió tagállamaiban, illetve Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában. A szabályozás ugyanakkor a többi országra, így Magyarország szomszédai közül Ukrajnára, Szerbiára, de a nyugat-európai államok közül például a nem EU-s Svájcra sem terjed ki - hívja fel a figyelmet az NMHH.

Korlátozási lehetőségek az adatforgalomnál

Az új szabályozás azonban három korlátozási lehetőséget enged meg:

  • az adatforgalmi limit lehetőségét,
  • a külföldi tartózkodás hosszára
  • és a speciális csomagok roamingos érvényességére vonatkozóan.

Az adathasználat esetében a szabályozás lehetőséget ad arra, hogy a belföldi adatkeretet fel lehessen használni roaminghelyzetben is, de még ha a szolgáltató belföldre korlátlan adatforgalmat kínál is, roamingcélra lehetősége van limitet felállítani. Erről azonban a szolgáltatónak előzetesen értesítenie kell az ügyfelet a korlátozásról és fel kell hívnia a figyelmét arra az esetre, ha eléri ezt az értéket. A határérték túllépése esetén a szolgáltató pótdíjat számolhat fel. Ezekben az esetekben a felhasználóknak érdemes megnézniük az igénybe vett díjcsomag feltételeit. (A felszámolható többletdíjakról lásd táblázatunkat!)

A változtatás a külföldre utazó turistákat, az időszakosan külföldön dolgozókat és tanulókat, illetve a határ menti ingázókat is érinti. A kedvező feltételek mindenkire érvényesek, az előre fizetős kártyásokra és a havidíjas előfizetőkre is.

Fontos! Az EU-roaming nem nemzetközi hívás

A nemzetközi hívás azt jelenti, hogy valaki a magyarországi hálózatból hív külföldi számot, a roaming alkalmával külföldi hálózatból kezdeményezünk hívást vagy küldünk sms-t Magyarországra vagy más uniós államba. Nemzetközi hívás például, ha valaki Magyarországról felhívja a Párizsban élő francia rokonát, míg például roaming az, ha párizsi nyaralása alatt beszél valaki magyarországi vagy romániai barátaival.
Az új szabályok tehát csak az EU-s roamingolásra vonatkoznak, a nemzetközi és az EU-n kívüli országokba menő hívások használati díjait és feltételeit a szolgáltatók továbbra is maguk állapíthatják meg. Ezek igénybevétele előtt mindig érdemes tájékozódni a szolgáltató konkrét díjszabásáról - hívja fel a figyelmet az NMHH.

Méltányos felhasználás

Az új szabályozás bevezeti a méltányos felhasználás fogalmát, ami azt jelenti, hogy az új feltételek csak azokra az előfizetőkre vonatkoznak, akik a szolgáltatójuk tagállamában - magyarországi szolgáltatók esetében Magyarországon - rendelkeznek lakóhellyel, életvitelszerűen ott is élnek, és csak időszakos látogatásokat tesznek uniós tagállamokba (például nyaralások, üzleti utazások során). A méltányossági feltételeket a szolgáltatók az általános szerződési feltételeikben (ÁSZF) rögzítik.

Ha legalább négy hónapos időszak alatt összesített adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az előfizető jellemzően nem Magyarország területén tartózkodik - illetve rendszerint külföldön veszi igénybe a szolgáltatást -, akkor a szolgáltató első körben felhívja az előfizető figyelmét az eltérésre. A felhívás után az előfizetőnek legalább két hete van arra, hogy a fogyasztási vagy jelenléti szokásain úgy változtasson, hogy az megfeleljen a szerződéses feltételeknek.

Ennyi lehet a felszámolható többletdíj

Ha ez nem történik meg a szolgáltató a figyelmeztetés napjától kezdve felárat számíthat fel a roamingolásra, de a kiszabható felár összege is szabályozott és euróban rögzített.

Feszámolható többletdíj
Hang vagy adatforgalom típusa Forintban
Hívás (percenként)
20
Sms (darabonként)
8
Adatforgalom (MB-onként)18
Forrás: NMHH

Az NMHH korábbi közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a szolgáltatók által kínált alternatív díjcsomagokra nem vonatkoznak az általános szabályok, így a roamingrendelet sem.

Ha az előfizetéshez különböző hálózaton belüli és kívüli árak tartoznak (például flottán belüli ingyenes hívások), a szolgáltatónak azt a díjszámítási mechanizmust kell alkalmaznia, amely az adott roamingoló előfizetőjére otthon, a hálózaton kívüli hívás esetére vonatkozna.

Mi van, ha külföldön mégsem tudja használni a belföldi díjszabás szerinti roamingot?

Ha nem tudja használni külföldön a belföldi díjszabás szerinti roamingolást és a szolgáltató pótdíjat számol fel, akkor az ezzel kapcsolatos reklamációval a szolgáltatóhoz kell fordulni. Amennyiben a szolgáltató nem ad helyt a panasznak, akkor az Ön országában (Magyarországon) illetékes testülethez (NMHH) kell fordulni az ügy rendezése érdekében - derül ki az Európai Bizottság által összeállított kisokosból, amelyet  itt talál.

Az adatforgalmi díj kompenzálhatja a szolgáltatókat

Az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) számításai szerint szektorszinten 1,2 milliárd euróba kerülhet a díjak eltörlése, miközben évente körülbelül 4,7 milliárd euró bevétel származik a roamingdíjakból. Az uniós felügyelet számításai alapján a hang- és sms-alapú díjak kiesését az adatforgalomra felszámított eseti díj - részben - kompenzálni fogja - írta Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője hírlevelében.

Az új roaming szabályozással kapcsolatban itt talál további információkat gyakori kérdés-válasz formájában.