Napi 12-14 órát dolgoznak, rámegy a családjuk - megéri?

Van-e esélye Budapestnek startup központtá válnia, egyáltalán szükség van-e erre? Többek közt ezt a kérdést járja körbe a Napi.hu médiatámogatásával megvalósuló SMART konferencia, ahol a tech ipar újdonságairól és aktualitásairól is szó lesz.
Dzindzisz Sztefan, 2018. március 19. hétfő, 09:57
Fotó: Shutterstock

Az április 4-én megrendezendő SMART konferencia, hazánk legjelentősebb tech szakmai eseménye, mely a fintech, a mobiltechnológia, az 5G, az IoT, az autóipar, a virtuális- és kiterjesztett valóság, a kiberbiztonság és az automatizáció aktualitásait vizsgálja. "A SMART azon felül, hogy a hazai technológiai szcéna számára évek óta az első számú tudásmegosztó és kapcsolatépítő platformot jelenti, kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást, éppen ezért idén is bemutatkozási lehetőséget nyújtunk a legfrissebb ígéretes hazai innovációknak, legyen szó egyetemi csapatokról, vagy már működő startupokról" - hívta fel a figyelmet Dobó Mátyás, a SMART főszervezője.

A konferencia számos egyéb kérdést is tárgyal a hazai startupok kapcsán amellett, hogy hogyan lehet Budapest jelentős szereplő a nemzetközi piacon. A startupper lét egyfajta divattá vált hazánkban is, amit sok esetben jellemez a "munkaalkoholizmus", azaz, hogy a sikert hajhászva a magyar startup csapatok is hajlamosak napi 12-14 órát dolgozni, és emellett kevesebb figyelmet szentelnek a családi és baráti kapcsolataiknak. A téma kapcsán Biás Csongor, a Booom termékstúdió vezetője, a Mozaik és a Design Terminal korábbi vezető munkatársa tart előadást a SMART-on. A szakértő többek között saját tapasztalatait is megosztva arról beszél majd, hogy a siker elengedhetetlen része a munka és magánélet egészséges egyensúlya.

"Az idei SMART-on kiemelt hangsúlyt helyezünk a digitalizáció emberi oldalának bemutatására. A Magyar Telekom támogatásával olyan nagy formátumú gondolkodók járják körbe a technológia emberre kifejtett hatását, mint például Mérő László. Három szekcióban megnézzük, hogy mivel állunk szemben, milyen hatással lesz ránk a digitalizáció és végül mit tehetünk, hogy nyertesei legyünk az átalakulásnak" - fűzte hozzá Dobó Mátyás. (Új tőkealapot indít a Széchenyi Tőkealap-kezelő.)

Fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK