A kínai Xiaomi Corp elektronikai és fejlett technológiai konszern értékesítési árbevételének az egy évvel korábbihoz képest 64 százalékos növekedését jelentette a második negyedévről, miközben növelte piaci részesedését az okostelefonok világpiacán és számos IoT (dolgok internete) termékkategóriára terjesztette ki üzleti portfólióját.
A második negyedévben a Xiaomi 87,8 milliárd jüan értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 52,54 milliárd jüan után. Piaci elemzők 84,53 milliárd jüan bevételt vártak. A konszern nyeresége az előző évihez képest 87,4 százalékkal 6,32 milliárd jüanra emelkedett az idei második negyedévben.
Az okostelefonok világpiacán a Xiaomi által elért forgalomnövekedés jórészt az amerikai szankciók által sújtott Huawei piaci részesedése kárára következett be, csakúgy, mint a két másik nagy kínai okostelefon gyártó márka, az Oppo és a Vivo esetében.
A Xiaomi 52,8 millió okostelefont értékesített a június végén lezárt második negyedévben és ezzel a Canalys piackutató vállalat kimutatása szerint a második legnagyobb piaci szereplőként zárkózott fel a Samsung mögé, megelőzve az Apple-t.
Legolvasottabb

Új 13 százalékos adó: elérhetetlenné vált az állampapíros oldal

Újabb giga szállodakomplexum épül a Balaton közepén

Már a harmincasok is ezerrel teszik félre a pénzt a nyugdíjra
Több száz halottja van egy indiai vonatbalesetnek, a hadsereget is bevetik

7 milliárd állami támogatást kapott a semmit sem termelő gyár
